Miles és Walter kétpetéjű ikrek, de annak ellenére, hogy mindössze 11 perc különbséggel jöttek világra, különböző napokon születtek, és ennek köszönhetően szokatlan, mondhatni teljesen egyedi történetük van.
Miles ugyanis még február 28-én született, Walter azonban már február 29-én, vagyis szökőnapon. A család ezért szeret azzal viccelődni, hogy az ikrek között nagyobb korkülönbség van – míg Miles naptári években mérve 8 éves, Walter csak idén ünnepelhette a második hivatalos születésnapját.
A „korkülönbség” természetesen csak szimbolikus, de a fiúk nagyon élvezik születésük különleges történetét, és imádják mindenkinek azt mondani, hogy nem ugyanannyi idősek.

„Ez azt jelenti, hogy a mai szökőnap csak a második hivatalos születésnap, amit Walter megünnepel. Ez rendkívül ritka” – magyarázta az ikrek édesanyja, Summer Erickson február 29-én, Walter második hivatalos születésnapján.
„Gyakran többszöri próbálkozásra van szükség ahhoz, hogy az emberek megértsék, hogy az ikreknek valójában technikailag különböző az életkoruk. Talán zavarosnak tűnhet, de a tény, hogy az ikreim között hat év különbség van, valójában nagyon is érthető” – tette hozzá.
„Annyira büszkék a „korkülönbségükre”, pedig csak tizenegy perc különbséggel születtek. Persze Walter valójában nem kétéves, de szereti ezt mondani az embereknek, és hogy igazságosak legyünk vele, ez csak a második születésnapja” – mondta az édesanya.
Summernek és a férjének, Ryannek van egy idősebb, 12 éves fia is, Bruce. Az ikrek 2016 februárjában születtek, a terhesség 26. hetében, ami nagyon megijesztette a szülőket.

„Tudtuk, hogy ikreket várunk, de amikor a hatodik hónapban elkezdtem vajúdni, megpróbáltam meggyőzni magamat arról, hogy a babák még nem érkezhetnek meg” – idézte fel Summer.
Bár a kórházban megpróbálták megakadályozni a szülés beindulását, nem tudták megállítani a folyamatot. Miles természetes úton jött világra, február 28-án, két perccel éjfél előtt. Waltert azonban sürgősségi császármetszéssel kellett világra segíteniük, mivel farfekvésben volt, és testvére után 11 perccel, február 29-én 12.09-kor érkezett meg.
Mivel a babák koraszülöttek voltak, a következő 3 hónapot a kórház újszülött intenzív osztályán kellett tölteniük, és bár a legjobb kezelésben volt részük, ez az időszak az egész család számára bizonytalansággal volt tele. „Voltak pillanatok, amikor azt hittük, hogy talán nem élik túl. Félelmetes volt” – emlékezett vissza Summer.
A szülők csak néhány héttel a fiaik születése után jöttek rá, mennyire szokatlan volt az ikrek születésének története, amikor az ápolónők elmondták nekik, hogy még soha nem volt dolguk hasonló esettel a kórházban, és kiderült, hogy az egész kórházban mindenki róluk beszélt.

Szakértők szerint annak az esélye, hogy az ikrek különböző napokon vagy években szülessenek egy a kétmillióhoz. Az pedig, hogy ez éppen szökőnapon történjen, annyira ritka, hogy lényegében nincsenek is erről statisztikai adatok. A szökőnapon született babák amúgy is ritkaságnak számítanak, Nagy Britanniában a statisztikai adatok szerint mindössze 10 796 ember született február 29-én 1995 óta.
„Egyedülállóak az egész világon” – mondja az édesanya. „A fiúk imádják, hogy egyedi születéstörténetük van, és szeretik sokkolni az embereket azzal, hogy hangsúlyozzák szokatlan korkülönbségüket.”
A szülők úgy döntöttek, hogy nem szökőévekben együtt ünneplik a két fiú születésnapját, a szökőévekben azonban nagyszabású bulit rendeznek Walternek. Walter első hivatalos „naptári” születésnapja 2020-ban volt, amikor ő úgymond 1 éves lett, a bátyja pedig 4. Az első születésnapi buli tematikájának a békákat választották, mivel azok is ugranak. A második hivatalos születésnapi bulira a szülők kibéreltek egy helyi kosárlabdacsarnokot és egy ugrálóvárat is rendeltek.
„Walter nagyon izgatott a „naptári születésnapja” miatt, a bátyja, Bruce és az ikertestvére, Miles pedig segítettek a tervezésben.”

Az édesanya azt mondja, hogy azok az emberek, akik azt feltételezik, hogy Walter esetleg kirekesztve érzi magát, vagy, hogy a testvérek veszekednének a születésnapi ünnepségek miatt, nem is tévedhettek volna nagyobbat, ennek ugyanis épp az ellenkezője igaz – a fiúk imádják ezt a különleges helyzetet.
„Különlegesek amiatt, hogy szökőévben születtek. Igazi áldások. Hatalmas ugrásokat tettek az életükben, és az idei szökőévben ennek örömére egy különleges szökőnapi születésnapi partit rendezünk” – mondta Summer.