A hit épp olyan erős érzés, mint amennyire megfoghatatlan. Hiába keresnek és kutatnak utána, nem találnak rá ésszerű magyarázatot. Valószínű azért, mert nem is létezik. Nem kell hozzá magyarázat, csupán egy lélek, mely kitart, és sosem adja fel. Ezt tette az édesanya is, akinek 16 éves gyermekéről az orvosok már lemondtak.
Egy átlagos nap volt az akkor 16 éves Bobby Asa számára, aki épp a kocsifelhajtón parkolt, miután hazatért a barátjától. Csodás napja volt, jól érezte magát. Hirtelen azonban hatalmas rántást érzett, és ami azután történt, az maga volt a pokol.
Bobbyt mindenki életvidám, energikus fiúként ismerte, aki mindig mosolyt csalt mások arcára. Az oregoni Greshamben lévő Sam Barlow középiskolában tanult, és imádott focizni. Élvezte az életet, tele volt tervekkel, mint bármelyik kamasz az ő korában. De azt sosem gondolta volna, hogy egy szörnyű autóbaleset miatt napokig kómában lesz, és talán magához sem tér majd.
A kálváriát megelőző este
A fiatal srác remek estét töltött a barátja társaságában, miután hazakocsikázott, és leparkolt a házuk felhajtóján. Nem először cselekedett így. Ezúttal viszont váratlan dolog történt. Alig néhány perccel éjfél után volt, 2017. június 27-én, amikor bekövetkezett az elképzelhetetlen.
Az Asa család legrosszabb rémálma vált valóra, miután egy jármű belehajtott Bobby parkoló autójába. Pillanatokkal később a húga, Lexie Asa hívta a 911-et, miután meglátta, mi történt az öccsével. A mentősök gyorsan odaértek, de Bobby már nem reagált. Azonnal a legközelebbi kórházba szállították.
Közben Lexie gyorsan tájékoztatta édesanyját, Heathert a megrázó esetről. Az édesanya egy órányira lakott apjuk lakhelyétől, a gyerekek pedig az apjukkal éltek. A lánya hívását követően, a nő azonnal a kórház felé vette az irányt. Ellentmondó volt az orvosok véleménye. Egyesek sebészeti beavatkozást javasoltak, míg mások azt mondták a családnak, hogy vegyék le Bobbyt a lélegeztetőgépről.
„Nem tudtam mást tenni, mint imádkozni” – mondta Heather. Nem tudta őt csak úgy elengedni.
A kórházi tortúra
Nem sokkal a beutalása után, a tinédzser kómába esett. Chris Baird mentős hadnagy, aki nem sokkal a baleset után látta Bobbyt, azt mondta: „Az évek során, amikor ilyen súlyosan sérült betegekkel találkoztam, nem láttam, hogyan lehet pozitív kimenetele”.
Az orvosok mindent megtettek, hogy ellássák Bobby sérüléseit, miközben a családja azért imádkozott, hogy magához térjen. De a szakemberek semmi jóval nem bíztatták Asaékat – ha magához is tér, a fiú valószínűleg egy életre nyomorék marad.
Több mint egy hétig figyelték Bobbyt az intenzív osztályon, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták.
Mivel a tinédzser nem reagált semmire, az orvosok úgy gondolták, nem fogja túlélni, de Heather másképp gondolta: „Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! Úgy érzem, Bobby jobban lesz” – bizakodott az anya. Lelke mélyén tudta, hogy a fia nem fogja élete hátralévő részét ágyban tölteni, és imádkozni kezdett érte, hogy kinyissa a szemét.
Hamarosan Heather és családja meghívott egy baráti csoportot egy imavirrasztásra a kórház előtt, ahol Bobby felépüléséért imádkoztak. Heather elárulta, mire jött rá akkoriban: „Át kell adnom ezt Istennek”.
A fény az alagút végén
Az édesanya úgy gondolta, hogy az Istenbe vetett hite segít majd visszahozni a fiát az életbe. Abban is hitt, hogy a fia nem hagyja el őt, míg „nem jött el az ideje”. Három lányával együtt Heather imádkozott a csodáért.
„Nem láttam a fényt az alagút végén” – vallotta be Bobby nővére, Lorelle Asa. De két héttel a baleset után a dolgok más fordulatot vettek, amikor a fiú hirtelen reagálni kezdett. Bobby megmozdította a fejét vagy a karját, amikor meghallotta a nővére hangját. Ezek az apró mozdulatok sok reményt adtak a családnak.
A csodálatos gyógyulás
Négy héttel a baleset után, Bobby állapota annyira javult, hogy az orvosok elrendelték az átszállítását egy rehabilitációs központba. Bár reagált bizonyos ingerekre, nem beszélt semmit egészen addig a napig, amíg azt nem mondta: „Anya!”.
Heather bevallotta, hogy nem tudott uralkodni magán, annyira sírt. Bobby további hat hetet töltött a rehabilitáción, ahol újra megtanult járni, önállóan enni és a végtagjait mozgatni. 2017 októberében végre hazaengedték.
„Minden nap ránézek Bobbyra, és ő egy két lábon járó, beszélő csoda” – vallotta Heather. Bobby életre keltése megerősítette a család Istenbe vetett hitét.
A fiúnak gyakorlatilag mindent a nulláról kellett kezdenie, de annyira jól haladt, hogy 2018 márciusában újra elkezdhette a középiskolát. A jobb kezével nem tudott ceruzát fogni, ezért a bal kezével próbálkozott. Emellett járást segítő eszközre is szüksége volt, hogy közlekedni tudjon.
Bobby közel öt hónapig lábadozott, ami rekordsebességnek számít az elszenvedett sérüléseit nézve. Ezidő alatt egy magántanár is rendszeresen látogatta, hogy ne maradjon le az iskolai tanagyaggal. Visszatért az iskolába, de állapota miatt csak hetente kétszer látogatta.
„Nem hagyom, hogy bármi is megállítson” – mondta Bobby. Kész volt mindent megtenni, hogy visszatérjen a megszokott kerékvágásba, és hálás volt, hogy Isten adott neki egy második esélyt az életre.
