KezdőlapVilágAz özvegyen maradt nő három évvel a férje halála után adott életet...

Az özvegyen maradt nő három évvel a férje halála után adott életet közös gyereküknek

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Egy özvegy közel három évvel a férje halála után lefagyasztott embrió felhasználásával adott életet közös kisbabájuknak, és azt mondja, nagyszerű érzés, hogy legalább így megőrizhetett egy darabot a párjából.

A 34 éves Sian Goodsell és 30 éves párja, Jason Goodsell, akivel 2014-ben ismerkedtek meg a Tinderen, 2019 májusában Ausztráliában utazgattak, amikor a férfinél váratlanul negyedik stádiumú bél- és májrákot diagnosztizáltak, alig 6 nappal azután, hogy megkérte barátnője kezét.

„Éppen beutaztuk Ausztráliát, amikor Jason 2017 Valentin napján megkérte a kezemet, miközben a nyugat-ausztráliai Bunburyben a tengerparton sétáltunk a naplementében” – idézte fel Sidney-ből származó nő. „Hat nappal később diagnosztizálták. Olyan fiatal volt. Sugárkezelésen és kemoterápián esett át, majd megműtötték, és ileosztómiás zsákot kapott. Egyik sem vált be, és úgy döntött, hogy abbahagyja a küzdelmet.”

Jason kitartóan küzdött a betegség ellen, de végül 2019. május 3-án, az esküvői szertartásuk előtti estén elhunyt.

„Jason rosszul érezte magát az esküvő előtti napon, és éppen a kocsmából sétált visszafelé, amikor összeesett. Hívták a mentőket és a rendőrséget, mivel nyilvános helyen történt. Amikor én odaértem, a mentősök még próbálták újraéleszteni” – emlékezett vissza az EdinburghLive-nak Sian.

A pár 2019. május 3-án házasodott össze hivatalosan, de másnap készültek megünnepelni a házasságkötésüket a családtagokkal és barátokkal.



Még korábban megegyeztek abban, hogy lefagyasztják Jason hímivarsejtjeit, mielőtt elkezdenék a kezeléseket. A férfi halála után közel 3 évvel Sian egyedülálló anyaként folytatta, és az első embrió beültetése rögtön sikeres is volt.

A kezdetben zökkenőmentes terhesség ellenére a most hat hónapos Matilda végül a vártnál 4 hónappal korábban jött világra, születésekor mindössze 560 grammot nyomott, és 17 hetet töltött az újszülött intenzív osztályon, mostanra azonban megerősödött. Amikor a vártnál körülbelül 4 hónappal korábban beindult a szülés, Sian, aki ápolónőként dolgozik, nagyon megijedt.

„Azt hittem, hogy tévedtek. Tudtam, hogy milyen korán volt még ehhez, és nem akartam, hogy igaz legyen, mert ápolónőként tudom, milyen veszélyes lehet” – magyarázta.

Annak ellenére, hogy szteroidokat és magnéziumos oldatot kapott, hogy lelassítsák a vajúdást, Matilda „túl türelmetlen” volt, és 2022. december 26-án, délután 5 óra előtt pár perccel megszületett.

„Nem tarthattam a kezemben. Azonnal elvitték, de 15 percig magától lélegzett, majd intubálták, hogy az intenzív osztályra vigyék. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy itt van” – mondta Sian.

A Napean Kórházban töltött három hét után Matildát a Sydney-i Westmead Gyermekkórházba szállították, miután nekrotizáló enterokolitisz alakult ki nála, amelyben a bélrendszer belső felszíne megsérül és begyullad; súlyos esetben a bélszakasz egy része elhalhat (nekrotizál), ez bélperforációhoz vezet, így a belek tartalma a hasüregbe szivároghat.

2023. január 18-án az orvosok négy órás műtétet végeztek Matildán, és egy ileosztómiás zsákot helyeztek el a szervezetében – amit azóta eltávolítottak – és a kislány a következő 17 hetet az intenzív osztályon töltötte.

„Végig mellette maradtam a kórházban. Nehéz volt, hogy Jason nem lehetett ott, hogy nem volt ott még valaki, aki velem együtt élte volna át ezt az egészet” – emlékezett vissza Sian. Matildát végül 2023. május 17-én engedték ki az intenzív osztályról.

Az édesanya azt mondja, egyszerre volt izgalmas és nyomasztó hazatérni, de a kislánya azóta megerősödött, és mostanra már majdnem 3 kiló.

„Gyönyörű és boldog kislány, én pedig imádok anyuka lenni. Szeretném azt mondani, hogy rám hasonlít, de igazából olyan, mint az apukája, csak nőben. Minden nap mesélek neki Jasonről, és arról, hogy milyen ember volt ő. Tilly ismerni fogja az apját. Fárasztó egyedülálló anyának lenni, de ez a legjobb dolog, amit valaha tettem, és újra megtenném” – mondta az édesanya.

„Az emberek, akikkel beszélek, el sem hiszik, hogy Matilda ilyen jól van, miután annyival korábban született. Hiszek benne, hogy Jason minden lépésnél mellette volt, és vigyázott rá. Tudom, hogy neki köszönheti, hogy ilyen jól van” – tette hozzá.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet