Sean „Diddy” Combs korábbi élettársa, Cassie Ventura kedden egy New York-i bíróságon elmondta, hogy a rapper gyakran bántalmazta őt, és arra kényszerítette, hogy részt vegyen az általa szervezett szexpartikon. Ventura az egyik koronatanú az amerikai rapper szexkereskedelemmel és zsarolással kapcsolatos perében, amelyben akár életfogytiglani börtönbüntetés is várhat rá.
Az énekesnő azt mondta az esküdteknek, hogy Combs gyakran verte őt, megjegyezve, hogy gyakran maradtak rajta zúzódások. „Fejbe vágott, a földre lökött, rángatott, rugdosott, a fejemre taposott, amikor a földön feküdtem” – mondta Ventura elcsukló hangon. Arra a kérdésre, hogy milyen gyakran bántalmazta, azt válaszolta: „Túl gyakran.”
Az 55 éves Sean Combs ártatlannak vallotta magát az öt vádpontban, amelyek között szerepel a zsarolásra való összeesküvés, a szexkereskedelem és a prostitúció céljából történő szállítás. Ha bűnösnek találják, 15 évtől életfogytig tartó szabadságvesztés vár rá.
A vádak szerint Sean Combs elcsábította a nőket, majd arra kényszerítette őket, hogy részt vegyenek napokig tartó szexpartikon, és mindent rögzített, hogy később megzsarolja őket.
A 38 éves Cassie Ventura, aki jelenleg éppen babát vár a férjével, Alex Fine-nal, azt mondta, azért ment bele a bulikba, hogy ne zaklassa fel Combsot. „Össze voltam zavarodva és féltem, de annyira szerettem őt, és boldoggá akartam tenni” – magyarázta.
Az ügyészek hangsúlyozták a hatalmi egyensúlyhiányt Combs és Cassie között, aki mindössze 20 éves volt, amikor kapcsolatba kezdett a hiphop mogullal. Az énekesnő azt állította, hogy a rapper irányította a magánéletét és a karrierjét egyaránt. „Úgy éreztem, hogy nem sok beleszólásom van abba, ami velem történik, nagyon fiatal és naiv voltam.”
Azt is bevallotta, hogy félelemből továbbra is részt vett a Combs által szervezett bulikon, mert a férfi kompromittáló videókkal zsarolta őt.
Combs ügyvédei tagadták a vádakat, és Teny Geragos védőügyvéd azzal érvelt, hogy az ügyészek megpróbálnak büntetőjogi ügyet csinálni a rapper swinger életmódjából. A rapper másik ügyvédje, Marc Agnifilo, egy 2016-ban forgatott videóra utalt, amelyen Combs látszólag megüti Venturát egy Los Angeles-i szállodában. Azt állította, hogy a jelenet egy hűtlenségi vita vége volt, és „erőszakos múltjára” hivatkozva igyekezett aláásni Ventura szavahihetőségét.
A tárgyalás várhatóan körülbelül két hónapig tart majd. Az esküdtek meghallgatják Ventura, valamint két-három másik nő vallomását, akiknek viszonyuk volt Combsszal, és olyan korábbi alkalmazottakét, akik az ügyészek szerint segítettek neki eltüntetni a nyomokat.