A 11 éves Connor Julian Cincinnatiból hivatalosan 2021. április 5-én kapott új apukát, de már évek óta az apukájaként gondolt a most 43 éves Derek Julianre, édesanyja új párjára. „Régóta vártam erre. Amikor a bíró azt mondta, hogy hivatalosan örökbe fogadtak, sírva fakadtam, mert annyira boldog voltam és megkönnyebbültem, hogy ez tényleg megtörtént” – mesélte a kisfiú.
Derek 14 évvel ezelőtt találkozott először mostani feleségével, Connor édesanyjával, Sarah-val. Gyorsan összebarátkoztak, és egy ideig randevúztak is. Bár szakítottak, megmaradt közöttük a barátság, és az évek során tartották egymással a kapcsolatot.
Amikor Derek nagymamája, akivel nagyon közel álltak egymáshoz, meghalt egy agydaganat miatt, és Sarah is elveszítette az édesapját egy motorbalesetben, újból közelebb kerültek egymáshoz.
Sarah-nak ekkor már született egy fia – Connor 6 éves volt, amikor a pár ismét randizni kezdett. Telefonon és FaceTime-on többször is beszélt anyukája új udvarlójával, és 2016 karácsony estéjén végre személyesen is megismerték egymást.
Hármasban töltötték a szenteste egy részét, majd Sarah és Connor elindultak, mert más családi programjuk is volt aznap estére. „Nagyon jól éreztük magunkat. És amikor elmentek, nagyon elszomorodtam” – mondta Derek.
Connor is nagyon jól érezte magát, és Sarah-nak hamarosan vissza kellett fordulnia, mert a fiú szeretett volna még egy utolsó búcsúölelést adni Dereknek.
Innentől kezdve egyre több időt töltöttek együtt, és Connor időnként a randevúikra is elkísérte a párt. „Mindig is nagyon jó gyerek volt, ha elvittük vacsorázni. Ha mondjuk másfél órát töltöttünk egy étteremben, akkor ott ült és színezett vagy játszott, és hagyta, hogy Sarah meg én beszélgessünk, és újra egymásra találjunk. Szinte azonnal egy család lettünk mi hárman” – magyarázta Derek.
A férfi hamarosan baseballedzéseket kezdett tartani a fiúnak, és Connor nem sokkal később megkérdezte, szólíthatja-e apának. „Úgy éreztem, sokkal régebb óta ismerem, mint valójában. Olyan sok közös emlékünk volt, és egyszerűen csak apának akartam szólítani” – mesélte Connor.
Derek azt válaszolta, hogy ezt előbb meg kell beszélnie Sarah-val, és a nő azt mondta, részéről teljesen rendben van, ha Derek sem bánja. Connor nem sokkal később újból feltette a kérdést, és ezúttal megkapta az engedélyt. „Úgy érzem, hogy ez tízszer erősebbé teszi a kapcsolatunkat” – mondta a fiú.
Néhány hónappal később, 2017. október 13-án Sarah és Derek összeházasodtak, és ez a nap Connornak is sokat jelentett. „Mindannyian olyan boldogok voltunk” – mondta. „És ettől kezdve a családunk minden nap egyre boldogabb és boldogabb lett.”
Amint a pár összeházasodott, Derek tudta, hogy hivatalosan is örökbe akarja fogadni Connort és a kisfiú is erre vágyott, de ez nem ment egyik napról a másikra. Connor azonban türelmetlen volt, és az iskolában máris Derek családnevét használta. A pár ugyanakkor hosszasan elbeszélgetett vele az örökbefogadásról, hogy biztosan megértse, mit jelent ez. A folyamat végül 4 évig tartott.
„Fel kellett vennem a kapcsolatot a biológiai apával” – mondta Derek. „Ő és én leültünk pár órára, és elmondtam neki, mennyire szeretem Connort, és mennyit jelent ez neki és a családunknak.”
Ezután az édesapja is felhívta Connort, és megkérdezte a fiát, valóban ezt szeretné-e, majd lemondott a szülői jogairól Derek javára. A beleegyezése után a folyamat már gyorsabban haladt tovább, és 2021. április 5-én végre hivatalosan is egy család lehettek.
A korlátozások miatt az eljárás nem tárgyalóteremben zajlott, hanem egy ügyvédi irodában, és az egész család nagyon izgatott volt. Connor számára az örökbefogadás nagyon sokat jelentett, hiszen már hosszú ideje várt rá, de a felnőttek is könnyek közt válaszoltak a bíró kérdéseire.
Sarah-nak és Dereknek ekkor már egy közös kislánya is volt, Everly 2020 áprilisában született, és Connor valósággal imádja a kishúgát.
Connor és Derek TikTok videókat is készítenek együtt, és sok követőjük van a közösségi oldalon. Derek szerint az emberek általában nem is sejtik, hogy biológiailag nem állnak rokonságban. „Sokszor nem hiszik el. Sokan azt mondják, hogy Connor hasonlít rám, különösen a szemei” – mondta Derek, hozzátéve, hogy Connor nagyon nyitott személyiség, és szinte bárkivel el tud beszélgetni.
Mindazoknak a gyerekeknek, akik hozzá hasonlóan tűkön ülve várják, hogy örökbe fogadják őket, Connor a következőt tanácsolja: „Nem szabad siettetni az örökbefogadást… Minél inkább próbálod erőltetni, annál hosszabb időnek tűnik majd. Szóval hagyd, hogy a maga idejében történjen meg.”
„Lesznek előrelépések, és lesznek visszaesések, kihívások és győzelmek. De megér minden egyes könnycseppet és frusztrációt. A végeredmény mindenképpen megéri az utazást” – tette hozzá Derek.
Fotók: Derek Julian/Instagram