A nő a közelmúltban osztotta meg a történetét a Redditen, és elmesélte, hogy az anyósa hajlamos a kíváncsiskodásra, és amikor meglátogatja őket, még a hálószobájukba is belopakodik, hogy körülnézzen.
„Egy alkalommal követtem őt, ahogy felment az emeletre – a gyereknek akartam levinni valamit az emeleti hálószobából – és láttam, ahogy elsétált a fürdőszoba mellett, és felment a lépcsőn. Nem hallotta, hogy én is ott vagyok, és rajtakaptam, ahogy besétált a hálószobánkba, és a szekrényen lévő számlák közt kutakodott” – mesélte a nő.
Amikor kérdőre vonta, az anyósa azt mondta, a fürdőszobát kereste, de eltévedt. „Egyenesen elsétált a földszinti fürdőszoba mellett, és egy másik mellett az emeleti folyosón, hogy bemenjen a hálószobánkba” – magyarázta a nő.
Az eset óta a nő zárat szerelt a hálószoba és a dolgozószoba/vendégszoba ajtajára, de ennek ellenére úgy érezte, nem sikerült megoldaniuk a problémát. „A férjem azt mondja, hogy csak azért bosszankodom emiatt, mert minden zavar, amit az anyja csinál, és mivel bezárjuk azokat a szobákat, ahová nem akarjuk beengedni, nincs semmi probléma” – írta.
Mivel azonban csak akkor zárják be a szobákat, amikor a nő anyósa látogatóba érkezik, egyik alkalommal nem találták a kulcsokat. A férje azt mondta, nincs miért aggódniuk, és szinte biztosra vette, hogy az anyja nem fog körbeszaglászni a lakásban. A nő azonban nem volt erről meggyőződve, és úgy döntött, csapdát állít.
„Csillámporral kentem be a szobák kilincsét, sőt, a dolgozószobában egy kicsit messzebb is mentem, és felakasztottam egy csomag csillámport az ajtó fölé, mielőtt az anyósomék átjöttek volna. Félig nyitva hagytam az ajtót, úgy, hogy ha valaki belépne a szobába, azt elborítsa a csillámpor.”
A nő anyósa azt mondta, mosdóba kell mennie, de miután a fia megmutatta neki a fürdőszobát, dühösen, és tetőtől-talpig csillámporral borítva tért vissza. „Teljesen kiborult, és kiabálni kezdett velem, én pedig visszakiabáltam, de a férjem most azt mondja, túl messzire mentem.”
A felhasználók gyorsan a nő pártjára álltak, és biztosították róla, hogy nem ő hibázott. Sőt, sokan arra is felhívták a figyelmét, hogy szerintük sokkal nagyobb probléma, hogy a férje nem húzza meg a határokat az anyjával kapcsolatban.
A nő később közzétett egy frissítést, amiben elmondta, hogy a férje olvasta a bejegyzést, és a hozzászólások segítettek neki, hogy megértse a felesége álláspontját. Azt is hozzátette, hogy hamarosan elkezdenek párterápiára járni.
