Mindannyian kíváncsiak vagyunk az őseinkre, és napjainkban a múltunk feltárása gyakorlatilag egy kattintásnyi távolságra van. Egy 28 éves nőt is a tudásszomja vezérelte, amikor megrendelt egy otthon elvégezhető DNS-tesztcsomagot, de sosem hitte volna, hogy ezzel Pandóra szelencéjét tárja fel. A családja most romokban, amiért most mély bűntudatot érez.
A nő a Reddit-en mesélte el a poénból megvásárolt DNS-teszt szörnyű következményeit, amelyeket már sajnos nem tud visszajátszani. Pedig ha megtehetné, kitörölné ezt az egész fejezetet, amely teljesen felforgatta a családját és az életét. Egy 30 évvel ezelőtti titkot ásott ki az apja múltjából, ami tönkretette mindannyiuk jövőjét.
„Kíváncsi voltam a gyökereimre, és úgy gondoltam, jó lenne kapcsolatot teremteni távoli rokonokkal. Amikor visszajöttek az eredmények, egy 30-as éveiben járó nővel párosítottak. A rendszer azt mondta, hogy valószínűleg féltestvérek vagyunk. Feltételeztem, hogy ez valamiféle tévedés. Szintén kíváncsiságból megkerestem őt, arra gondolva, hogy talán anyai ágon vagy egy távoli unokatestvérrel kerülök kapcsolatba. Udvarias volt, de meglepődött, hogy hall felőlem” – írta a nő a bejegyzésében.
Ahogy beszélgettek az online felületen kiderült, egyáltalán nem egy tévedésről van szó, hanem a nő valóban a féltestvére.
„Tudta [az apám, az ő biológiai apja] keresztnevét, és azt is, hogy egy bizonyos városból származik, ugyanabból a városból, ahol az apám is felnőtt. Próbáltam meggyőzni magam, hogy ez csak véletlen egybeesés, de ahogy egyre többet beszélgettünk, az ösztöneim azt súgták, hogy nem az. Amikor a körülményekről kérdeztem, bevallotta, hogy az anyja szerint a biológiai apja tudott a terhességről, de úgy döntött, hogy nem vesz részt benne. Ekkor kattant be a fejembe a dolog” – folytatta a történetet a nő, aki természetesen nem hagyta annyiban, hanem nyomozni kezdett.
A kíváncsisága erősebb volt, mint a józan esze, ezért válaszokat keresve szembesítette az apját a tényekkel – de ő teljes mértékben tagadta a dolgot. Később, amikor már nem volt más kiút számára, a férfi bevallotta, valóban teherbe ejtett egy nőt, mielőtt találkozott volna az anyjával.
Az is kiderült, a nő édesanyja semmit sem tud a férje korábbi ballépéséről. Az apja „ragaszkodott hozzá, hogy a múlt már a múlté, és nincs ok arra, hogy a jelenbe rángassuk. Rosszul éreztem magam, amiért ilyen nagy titkot tartok anyám előtt, de megpróbáltam egy darabig együtt élni vele, hogy kitaláljam, mit tegyek” – mesélte tovább a nő.
Csakhogy a bűntudata nem engedte, hogy megtartsa az apja titkát, ezért egy napon felhívta őt telefonon, és mindent kiadott magából, amit tudott. Az anyja „megdöbbent és összetört a szíve, nemcsak a gyerek miatt, hanem az évekig tartó hazugságok miatt is. Azt mondta, soha nem törődött volna a gyerekkel, ha apám kezdettől fogva őszinte lett volna, de a csalás miatt most mindent megkérdőjelezett. Szembesítette apámat, és a dolgok gyorsan elfajultak. Most a válás közepén vannak. Apám azt mondja, nem hibáztat engem, de én látom rajta, hogy megbántódott, és azt kívánja, bárcsak csendben maradtam volna. Anyukám azt mondja, örül, hogy elmondtam neki, de elismeri, hogy hihetetlenül fájdalmas volt. A legrosszabb az, hogy úgy érzem, ez az egész az én hibám. A szüleim előtte boldogok voltak” – ömlöttek a szavak a nőből.
Erős bűntudatot érez amiatt, hogy a családja tönkrement, ugyanakkor azt is érzi, hogy helyesen cselekedett. Ettől eltekintve azonban képtelen feldolgozni az esetet, és a közösség támogatását kérve osztotta meg a történetet. A Reddit felhasználói azonnal mellé álltak.
„Nem te robbantottad fel a családodat. Az apád éveken át hazudott mindenkinek, és ez döntötte romokba” – írta az egyik. Egy másik felhasználó hozzátette: „Nem tudom elképzelni, hogy ez válást okoz egy stabil kapcsolatban. Ez messze túlmutat a te érintettségeden”. Egy harmadik Redditező pedig így vélekedett: „Apádnak évtizedekig volt ideje helyesen cselekedni. Az egyetlen ember, akire joga van haragudni, az ő maga”.