A hagyományos felfogás szerint egy párkapcsolatban a két fél életkorában nincs nagy különbség, és a többség gyanakodva, vagy egyenesen kritikusan tekint azokra a kapcsolatokra, ahol jelentős a korkülönbség. De a szerelmeseket ez általában nem riasztja vissza.
Ez volt a helyzet a kínai Csungkingban élő Tan Wanping és Li Liangyou esetében is, akik között több mint 20 év a korkülönbség. A férfi 23 éves, a nő pedig 46 volt, amikor találkoztak, ráadásul elvált. Tan családja nem fogadta el a kapcsolatukat, és bárhová mentek, kritikába ütköztek, de ők kitartottak egymás mellett, mert hisznek a közös jövőben, és abban, hogy a szerelem minden akadályt legyőz.
Olvasd el ezt is: Börtön vár a nagymamára, miután két unokája is meghalt, akiket az ő gondjaira bízott a lánya
Mielőtt találkoztak, Tan Wanping egy étterem konyháján dolgozott. Magas és jóképű férfiként, aki ráadásul gyengéd és figyelmes is volt, sok nő figyelmét felkeltette, és bár randizott is néhányukkal, nem találta meg köztük az igazit.
Bár még fiatal volt, a szülei nagy nyomást gyakoroltak rá, hogy találjon egy megfelelő nőt, és állapodjon meg. Tan bemutatta néhány barátnőjét a szüleinek, akiket kedveltek is, de nem akart csak az ő kedvükért megnősülni, márpedig egyik lányba sem volt igazán szerelmes. A szülei győzködték, hogy ez nem számít, és idővel megszereti majd a feleségét, de Tan kitartott amellett, hogy csakis olyan nőt vesz feleségül, akibe őszintén szerelmes.
» A férfi feláldozta a karrierjét, hogy gondoskodjon feleségéről, aki évek óta vegetatív állapotban van
» Szegénységben él a világ egyik legjobb idegsebésze, aki 40 ezer ember életét mentette meg: „Nincs szükségem vagyonra”
» Az édesanyának azt mondták, ne mutogassa a nyilvánosság előtt túl sok bőrrel született fiát, aki azóta felnőtt, és jóképű férfi lett belőle
» A karmikus adósságszám megmutatja, hogy befolyásolja az előző életünk a jelenünket – Szerepel-e a képletedben ez a 4 szám?
Tan a szabadidejében szívesen kerékpározik, és gyakran vesz részt versenyeken is. Az egyik ilyen versenyen találkozott a 46 éves Li Liangyouval, aki szintén tapasztalt kerékpáros.
Li Liangyou egy kórház adminisztrációs osztályán dolgozott, elvált, és szabadideje nagy részét a hobbijainak szentelte – az irodalomnak, a művészeteknek és a kerékpározásnak. Bevallotta, hogy nem volt magányos, mielőtt találkozott Tan Wanpinggel, de a megismerkedésük megváltoztatta az életét.
Bár valószínűleg mindketten látták már egymást más versenyeken is, nem figyeltek fel egymásra, egészen addig, amíg 2005-ben a sors közbe nem avatkozott. Azon a bizonyos versenyen Li elvesztette az egyensúlyét, leesett a bicikliről, és súlyosan megsérült – eltörte a kulcscsontját. Nem tudott megmozdulni, és a helyzet életveszélyes volt. Szerencsére Tan éppen mögötte haladt, és a versenyt feladva azonnal a segítségére sietett.
Elkísérte Lit a kórházba, és segített neki fizetni az orvosi ellátás költségeit. Mivel mindketten távol voltak az otthonuktól, senki nem volt, aki gondját viselhette volna a nőnek, ezért Tan elhatározta, hogy mellette marad.
Li meghatódott Tan figyelmes gesztusától, és igazi „megmentőjét” látta benne. A kórházban töltött idő alatt sokat beszélgettek, felfedezték, hogy sok a közös érdeklődésük, és az életszemléletük is hasonló. Fokozatosan egymásba szerettek, bár eleinte egyikük sem merte felfedni az érzéseit.
Tan tisztában volt vele, hogy Li kétszer olyan idős, mint ő, de magával ragadta a nő szépsége és érettsége, ugyanakkor fiatalosnak és erősnek találta őt. Li Liangyou hamarosan felépült, és kiengedték a kórházból. Tan ekkor összeszedte a bátorságát, és szerelmet vallott. Li, aki szintén alig várta a napot, hogy újra szerelmes legyen, viszonozta a férfi érzéseit.
A nő családja támogatta őt, és nem volt kifogásuk az ellen, hogy több mint 20 évvel fiatalabb párt választott, de természetesen mindannyian tisztában voltak vele, hogy nem mindenki fogadja majd el őket. A pár megpróbált felkészülni a kritikára és elutasításra, ami rájuk várt.
Tan családja nem fogadta el a kapcsolatukat. A férfi édesanyja – akivel Li majdnem egyidős – így fogalmazott, amikor a fia bemutatta neki szerelmét: „Ha őt választod, semmi keresnivalód ebben a házban.” Tan nem számított erre a kemény reakcióra, mivel az édesanyja mindig kedves, szelíd természetű nő volt.
A férfi édesapja valamivel diszkrétebb volt, de ő is ellenezte a kapcsolatot. Megpróbálta rábeszélni a nőt, hogy szakítson a fiával. Azzal érvelt, hogy csak szenvedélyből vannak együtt, de a kezdeti szikra és izgalom idővel elmúlik, és akkor csak az elégedetlenség és a megbánás marad, mivel az emberek soha nem fogadják majd el a kapcsolatukat.
Li úgy döntött, hogy a párjára bízza a döntést, Tan pedig őt választotta. Tan Wanping és Li Liangyou végül összeházasodtak, és azóta is nagyon boldogok együtt. Tan úgy bánik a feleségével, mint egy igazi hercegnővel, és a házasságuk nagyszerűen működik.