Amikor a 24 éves Erica Swinehart teherbe esett negyedik gyerekével, abban reménykedett, hogy három fiú után ezúttal kislánya születik, de nem így történt, és az édesanya később beismerte, hogy csalódott volt emiatt.
Erica, egy otthonülő anyuka szerint a baba neme miatt érzett csalódottság igenis létező dolog, és semmi szégyellnivaló nincs benne. Miután már három kisfiút nevelt, titokban arra vágyott, hogy végre egy lánya is szülessen, és most csalódott, hogy soha nem lehet lányos anyuka, és maximum menyei lehetnek majd.
Az édesanya heves vitát váltott ki az interneten, miután egy TikTok videóban nyíltan beszélt erről a tabunak számító témáról. Egyes szülők hálásak voltak neki azért, amiért rávilágított egy olyan témára, amiről senkivel nem beszélhetnek, mások azonban kritizálták őszintesége miatt, és azt mondták, ez később a gyerekeire is hatással lehet.
Erica azt mondja, amióta negyedik kisfia megszületett, már elmúlt a csalódottsága, de úgy érezte, meg kell gyászolnia a tényt, hogy nem lehet egy kislánya.
„Azt hiszem, mások félnek beismerni, hogy ez a csalódottság valós, mert sokan elítélik őket emiatt. Én nem hiszem, hogy ez a legkisebb hatással is lenne a fiamra a jövőben. Nagyon nyitott és őszinte vagyok a fiaimmal minden tekintetben” – magyarázta az édesanya.
„Szeretném, ha tudnák, rendben van, ha az embernek ilyen érzései vannak, de ez nem jelenti azt, hogy ez örökké tartana, vagy, hogy kevésbé szeretné a gyerekeit. A férjem nagyon hálás a négy egészséges kisfiunkért, akárcsak én, de ő is szeretett volna egy kislányt” – mondta az édesanya.
„Csak ki akartam élvezni az utolsó terhességemet, és most, hogy a kisfiam végre itt van, el sem tudom képzelni nélküle az életemet, egyszerűen tökéletes. A baba nemével kapcsolatos minden csalódottság elmúlik. Egyáltalán nem bánom, hogy született még egy fiam. Azt gyászolom, hogy talán soha nem lesz egy kislányom” – tette hozzá Erica.
A floridai nő videójában könnyek közt magyarázta, mennyire elszomorítja a tudat, hogy ő mindig csak anyós lehet majd, és soha nem mehet el menyasszonyi ruhát válogatni, vagy hogy nem láthatja, ahogy a saját gyereke megtapasztalja a terhesség élményét.
„Bármelyik szülő vagy nagyszülő tapasztalhat ehhez hasonló csalódást. Fontos beszélni róla, hogy mások ne érezzék magukat egyedül, és ne higgyék azt, hogy ők az egyetlenek, akik így éreznek. Ez létező dolog, és ettől még nem szeretem kevésbé a gyerekeimet. Azért beszéltem erről, mert annyi ellentmondásos videót láttam róla, és az emberek olyan durvák és könyörtelenek voltak ezzel kapcsolatban. Tudatni akartam másokkal, hogy nem baj, ha csalódottak – ez teljesen normális” – vallotta be őszintén az anyuka.
„Ez az utolsó babánk. A férjem nem akar több gyereket, de a jövőben még meggondolhatjuk az örökbefogadást. Én gondolkodtam rajta, hogy később még vállalhatnék gyerekeket, mivel még fiatal vagyok, de ez majd még eldől”– mondta a négygyerekes édesanya, aki úgy érzi, az emberek méltatlanul ítélkeznek felette, amiért nyíltan vállalta az érzéseit.
„Sok szülő hálás volt azért, hogy felszólaltam ezzel kapcsolatban, mert ők is hasonlóképpen éreztek. Gyűlölködő megjegyzéseket is kaptam, de leginkább olyan emberektől, akiknek nincsenek gyerekei” – tette hozzá Erica.
