Az igaz szerelem soha nem múlik el, és semmi nem állhat az útjába, ahogy azt a 41 éves Helen Marshall és a 42 éves Graeme Richardson története is bizonyítja.
Még tinédzserkorukban ismerték meg egymást, és azonnal egymásba szerettek. Kilenc hónap elteltével Graeme megkérte barátnője kezét, de a szüleik közbeléptek, mondván, még túl fiatalok a házassághoz.
Az évek során más partnereik voltak, és gyerekeik születtek
Az iskola elvégzése után Graeme egyetemre ment, és megszakadt a kapcsolatuk. Idővel mindketten más kapcsolatokba kezdtek, és gyerekeik is születtek, de nem feledkeztek meg egymásról.
22 évvel később pedig újra találkoztak, és ismét egymásba szerettek.
Graeme ugyanazzal a gyűrűvel kérte meg Helen kezét, amelyet tizenéves korukban akart az ujjára húzni, és nemrég kimondták a boldogító igent egy meghitt, családias szertartáson.
Mindketten elváltak, és készen álltak rá, hogy adjanak még egy esélyt a kapcsolatuknak
Miután tinédzserként egymásba szerettek, az életük különböző utakon haladt tovább. Helen 16 évig volt házas, és négy gyereke született, Graeme pedig 17 évig volt együtt első feleségével, és két gyereke született.
Mielőtt újból találkoztak volna, már mindketten elváltak, és úgy döntöttek, adnak még egy esélyt a szerelmüknek.
Néhány randevú után Graeme megkérte Helen kezét egy horvátországi nyaraláson. A családjuknak csak az esküvő előtti napon jelentették be a nagy hírt, és a szertartáson csak Helen szülei vettek részt. Az esküvő után hamburgerrel és pezsgővel ünnepeltek.
„Ő a lelki társam. Ez egy igazi szerelmi történet” – mondta a menyasszony.