A 28 éves Kirsty Fielding 2022 októberében hunyt el, miután elvesztette a küzdelmet a rák egy ritka típusával szemben, ami az izom- vagy csontszövetekben kezdődik. Férje, Alex Fielding és fiuk, Thomas, most próbálnak megbirkózni a veszteséggel.
Kirsty és Alex 10 éve voltak egy pár, és 2019-ben jegyezték el egymást. Eredetileg a párizsi Disneylandben akartak összeházasodni, de miután a nő megbetegedett, változtatniuk kellett a terveiken, és Alex a kórházban lepte meg menyasszonyát álmai esküvőjével, amire egy GoFundMe oldal segítségével gyűjtöttek pénzt.

A délkelet-londoni Catfordból származó nőnél idén szeptember 8-án diagnosztizálták a szarkómát, de nem ez volt az első alkalom. A nő már 2021-ben felfedezett egy golflabda méretű csomót a hónaljában, de a háziorvosa akkor azt mondta neki, nincs ok az aggodalomra. Néhány hónappal később azonban a csomó már a duplájára nőtt, és elérte egy teniszlabda méretét. Újabb 4 hónappal később már rögbi labda méretű volt, és Kirstynek ekkor már fájdalmai is voltak.
Miután diagnosztizálták a rákot, eltávolították a daganatot, de ez egyben azt is jelentette, hogy felkarja izomzatának nagy részét is elveszítette. Mindössze nyolc hónappal azután, hogy átesett a sugárkezelésen, és nagyjából felépült, Kirsty újból elkezdett dolgozni, Alex pedig hihetetlenül büszke bolt menyasszonyára, aki kitartóan küzdött, és nem hagyta, hogy a betegség legyőzze. „Elveszítette az izmait és a karja mobilitását, de nem hagyta, hogy ez megállítsa, és tele volt élettel” – mondta a férfi.
A rák azonban visszatért, és mire az orvosok idén szeptemberben felfedezték azt, már túl késő volt. Egy CT-vizsgálat kimutatta, hogy a tüdején lévő daganat mérete mindössze két hét alatt megduplázódott, és elérte a 18 centimétert. Az orvosok mindössze három nappal Thomas második születésnapja előtt közölték a diagnózist a családdal, és megállapították, hogy a nőnek legfeljebb 12-18 hónapja lehet hátra.

„Végig küzdött, és nagyon erős volt, orálisan kapott morfiumot, de a vége felé annyira gyenge volt, hogy nem tudott beszélni, és könnyes volt a szeme – ekkor tudtam, hogy itt a vég” – mondta Alex. „Mielőtt elment, összeszedte az erejét, hogy elmondja nekem, hogy szeret, és arra kért, találjam meg újból a szerelmet, amit szívszorító volt hallani, mert soha nem számítottam erre” – tette hozzá.
A pár mindig is arra vágyott, hogy elvigye kisfiát Disneylandbe, és ez a hely nagyon sokat jelentett a számukra, de mivel minden olyan gyorsan történt, már nem volt idejük elutazni. Kirsty október 22-én halt meg, és bár nem vihette el a kisfiát Disneylandbe, ahogy mindig is szerette volna, Alex odavarázsolta a kalandparkot a kórházba, és megszervezte álmai esküvőjét.
„Amikor az orvosok közölték vele, hogy már csak néhány hete van hátra, egy családtag bejött, és azt mondta, hogy megtervezik az esküvőnket, hogy összeházasodhassunk. 10 napon belül megszerveztük a kórházi esküvőt” – magyarázta a férfi.

„Tudtam, hogy ez lehet az utolsó dolog, amit adhatok neki, és tudtam, hogy a lehető legkülönlegesebbé és varázslatosabbá szeretném tenni” – Alex a GoFundMe oldalon összegyűlt pénzből szervezte meg a különleges meglepetést, és igazi Disneylanddé varázsolta a szobát, ahol összeházasodtak, a háttérben egy kastéllyal és mindenféle mesebeli díszítőelemekkel. A menyasszonynak fogalma sem volt róla, mi készül, és kimondhatatlanul boldoggá tette a meglepetés.
„Amikor belépett az ajtón, olyan boldognak tűnt, és látni lehetett, hogy nagyon tetszik neki, amit megalkottunk a számára. Annak ellenére, hogy beteg volt, ahogy az ember elnézte a menyasszonyi ruhában, egyáltalán nem lehetett látni rajta.”
Alex boldogan idézi fel ezeket az utolsó együtt töltött pillanatokat. „Most visszanézhetek ezekre a képekre, és emlékszem, milyen boldogok voltunk, és meg tudom majd mutatni Thomasnak is ezeket a képeket, amikor idősebb lesz, és látni fogja, hogy az édesanyja valóban egy volt a millióból.” Az édesapa azt is hozzátette, hogy Thomas, aki szeptemberben töltötte be a két évet, még túl fiatal ahhoz, hogy megértse, mi történt.

Alex jelenleg a St Christopher’s Hospice és a Royal Marsden Hospital csapatával dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a ráknak arra a ritka típusára, ami a felesége életét követelte, és egy saját maratont is szervez, aminek során két Egyesült Királyságbeli vidámpark közötti távot szalad majd le Kirsty emlékére, hogy adományokat gyűjtsön.
„Lesznek másik családok, akik a mi helyzetünkbe kerülnek, és kezelésre lesz szükségük, de az nem lesz elérhető a számukra. Nem akarom, hogy bárki másnak át kelljen élnie azt, amit nekünk kellett Kirsty elvesztése után. Kirsty erőt adott nekem, hogy folytassam, és továbbra is küzdjek érte” – mondta a gyászoló férj.
