Egy nő a Reddit-en osztotta meg a családi drámát, amivel még 2020-ban szembesült, amikor az édesanyja, aki alkoholproblémákkal küzdött, megbetegedett, és májátültetésre volt szüksége. Bár alkalmas lett volna donornak, a traumatikus gyermekkorára hivatkozva elutasította az anyja kérését, annak ellenére, hogy a családja és az orvosok is próbálták meggyőzni az ellenkezőjéről.
A nő a fórumon részletesen beszámolt a családi hátteréről és az anyjával való kapcsolatáról.
„Amikor gyerek voltam, az anyám elég borzalmasan viselkedett szülőként, velem és a testvéreimmel egyaránt. Haragtartó volt, kicsit zsarnoki, soha nem ölelt meg egyikünket sem, és folyamatosan azt mondogatta, hogy tönkretettük az életét” – írta.
Anyja ellenséges viselkedése és az instabil környezet miatt a nő már 17 éves korában elköltözött otthonról, és ezután nem sok kapcsolata volt az anyjával, egészen 28 éves koráig, amikor felkérték őt donornak a májátültetéshez.
Úgy tűnt, az anyját egyáltalán nem zavarja a köztük lévő távolság, és a nő szerint soha nem ismerte be, hogy rosszul bánt a gyerekeivel, és nem kért bocsánatot semmiért. A nő azt is elmondta, hogy két testvére van, a nővére férjnél van, és két gyerek édesanyja, a bátyja pedig elvált, de szintén van három gyereke.
„Kaptam egy hívást a kórházból, hogy az anyámnak sikerült tönkretennie a máját az itallal, és transzplantációra van szüksége. Megállapították, hogy a testvéreimmel mind alkalmasak vagyunk donornak. De a nővérem és a bátyám visszakoztak, miután rájöttek, hogy a máj egy részének kivágása nem kockázatmentes művelet” – magyarázta a nő.
Így ő maradt az egyetlen lehetséges donor, de egy rendellenesség az ő esetében még tovább növelné a műtét kockázatát.
„Azt mondták, hogy van egy situs inversus nevű rendellenességem, ami azt jelenti, hogy a szerveim rendellenesen helyezkednek el, és hogy emiatt a műtét kockázata nagyobb lenne számomra. 4% a kockázata annak, hogy a műtétet követő két héten belül meghalok, és nagyobb a kockázata annak is, hogy más szörnyű dolgok történnek. És persze 100%-os a garancia arra, hogy az anyám az új májat is tönkretenné az itallal” – írta a fórumon.
Az egészségügyi kockázatok ellenére az orvosok és a családtagok próbálták őt meggyőzni arról, hogy vállalja a műtétet. „Most MINDENKI, az orvos, az anyám, a testvéreim, mindenki azt mondja, hogy tegyem meg, mert nincs gyerekem, szóval kit érdekel, ha nagy a kockázat.”
„És az anyám, akit soha nem érdekelt, hogy élek-e vagy halok, hirtelen azt hiszi, hogy megérdemli a májamat, mert ő szült engem. Az a tény, hogy aztán 17 éven át terrorizált engem, úgy tűnik, lényegtelen, mert egy család vagyunk” – tette hozzá a nő.
Elmondta, hogy az anyja miatt két bordája is eltört, egy alkalommal pedig kizárta őt a házból a tél közepén, és be kellett törnie egy ablakot, hogy bejusson. A nőt az is elkeserítette, hogy mivel nincs gyereke, mindenki úgy gondolta, nincs vesztenivalója a műtéttel, és vállalnia kellene azt.
Az anyja is próbálta őt meggyőzni, de az érvelése csak még jobban elkeserítette: „Én adtam neked életet, neked is ugyanezt kellene tenned értem, elvégre a legjobb éveimet adtam neked, nem volt szórakozás felnevelni téged” – idézte az anyja szavait.
A fórum felhasználói együttéreztek a nővel, és megértették, miért döntött úgy, hogy nem hajlandó vállalni a kockázatos műtétet. „Felháborító, hogy az orvos azt sugallja, hogy az te életed kevesebbet ér, mint a testvéreidé, csak azért, mert nincsenek gyerekeid” – írta az egyik hozzászóló. Egy másik pedig hozzátette: „Fontold meg, hogy feljelented az orvost az orvosi kamaránál, ahol praktizál.”
„Miért kellene egészségügyi kockázatokat elszenvedned az anyád rossz döntései miatt?” – értett egyet egy harmadik felhasználó is, egy másik pedig azt írta, örömmel látja, hogy a nőnek annak idején sikerült kijutnia a toxikus környezetből, amiben élt, és jó életet teremtett magának.