KezdőlapVilágA 49 évesen Alzheimer-kórral diagnosztizált nő férje feltárja azokat a korai tüneteket,...

A 49 évesen Alzheimer-kórral diagnosztizált nő férje feltárja azokat a korai tüneteket, amelyeket észrevett

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az Alzheimer-kórral járó tünetekre nem igazán lehet felkészülni, főleg az érintett hozzátartozói számára nehéz végignézni, ahogy szerettük szellemi képessége napról-napra csökken.

Theresa Pippen, a mindössze 49 éves sikeres könyvelő is áldozatául esett ennek a neurodegeneratív kórképnek. A diagnózis megállapítása után néhány éven belül Theresa állapota már olyannyira leromlott, hogy az addig jól menő állását fel kellett adnia és végül egy élelmiszerboltban vállalt polcfeltöltői munkát.

Pedig a betegség jelei már jóval a diagnózis felállítása előtt a mindennapjai részét képezték, ám férjével gondolni sem merték volna, hogy egy ilyen komoly kór állhat ezek hátterében. A demencia jellemzően idősebb korban, az emberek 60-as, 70-es éveiben jelentkezik, ezért sem gondolta Theresa, hogy esetében is erről lehet szó.

Theresa és férje, Trey Pippen még 2020-ban a saját YouTube csatornájukon indítottak egy videósorozatot annak érdekében, hogy minél szélesebb körben ismertetni tudják az Alzheimer-kór velejáróit.

„Ma az Alzheimer-kórra vívott küzdelmünkről szeretnénk beszélni nektek” – kezdte gondolatai megosztását Trey a videóban. „Theresa 2018 novemberében, 49 éves korában kapta meg a diagnózist. De a mi történetünk nem ekkor kezdődött, hanem évekkel korábban, valamikor 2012 végén vagy 2013 elején. Már ekkor észlelhetőek voltak nála az enyhe kognitív hanyatlás első jelei.”

Akkoriban még nem tudtuk, hogy ennek neve is van, de Theresa viselkedése egyre inkább megváltozott. Az első figyelmeztető jelek közé tartozott az is, hogy nem tartotta be az ígéreteit, illetve belekezdett dolgokba, nem fejezte be a feladatait. Egyre kevesebb időt töltött a családjával, és néhány rokonnal teljesen megszakadt a kapcsolata. A házasságunk is megsínylette ezeket a változásokat: én folyamatosan frusztrált voltam, mert nem értettem, mi zajlik vele” – folytatta Trey, aki arról is mesélt, hogy Theresát 2014-ben a munkahelyén is lefokozták, mivel egyik napról a másikra a közel 20 évnyi könyvelői és pénzügyi ellemzői munkakörben megszerzett tapasztalatai semmivé lettek.



Trey elmondása szerint Theresa még két évig próbált helytállni, sokszor utolsóként hagyta el az irodát, de hiába dolgozott hosszú órákat, már nem rendelkezett azzal a szellemi kapacitással, mint korábban. Végül az őt foglalkoztató cég az elbocsájtása mellett döntött.

Theresa ezt követően sokáig nem talált új állást. Aztán végül felvették egy másik könyvelői céghez, de rövid időn belül onnan is el kellett jönnie. Ekkor érezte úgy, hogy végleg fel kell adnia a könyvelői pályát.

Először recepciósként próbált dolgozni, de ott sem tudta megtartani az állását, végül pedig 2017-ben egy közeli élelmiszerboltban kezdett el dolgozni. A család ekkor kezdte úgy érezni, hogy itt többről van szó, mint a puszta szorongás és stressz okozta problémák, és végre úgy döntöttek, hogy alaposan kivizsgáltatják, mi állhat a háttérben. Rövidesen meg is kapták a lesújtó diagnózist.

Theresa állapota 2018 óta folyamatosan romlott, mígnem tragikusan fiatalon, 2023. március 3-án elhunyt.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet