KezdőlapKiemelt„Gyereknevelési szakértő vagyok - ezért nem kellene a gyerekeknek pénzt keresniük a...

„Gyereknevelési szakértő vagyok – ezért nem kellene a gyerekeknek pénzt keresniük a házimunkával”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A Surreyben élő 42 éves Kirsty Ketley a 10 éves Ella és a 6 éves Leo anyukája, és rendszeresen ad gyerekneveléssel kapcsolatos tanácsokat Auntie K néven. Korábban például elárulta, mik azok a leggyakoribb hibák és mítoszok, amiket a szülőknek kerülniük kellene, nemrég pedig a zsebpénzzel kapcsolatos tippjeit osztotta meg más szülőkkel.

Kirsty elmondta, hogy mindkét gyereke kap heti 2 font zsebpénzt, anélkül, hogy megdolgoznának érte, és szerinte ez a rendszer tökéletesen működik.

„A gyerekek nem a házimunkáért kapnak pénzt – egyszerűen csak elvárjuk tőlük, hogy segítsenek – de be kell tartaniuk bizonyos családi szabályokat és határokat. Fontos számunkra, hogy a gyerekek tisztában legyenek azzal, hogy mi a pénz, hogyan kell megtakarítani és felelősségteljesen költeni, és úgy gondolom, hogy ezt már korán el kell kezdeni” – magyarázta az édesanya.

„Ha például egy magazint vagy egy játékot szeretnének, akkor a saját pénzüket kell megtakarítaniuk és elkölteniük erre. Ez segített nekik megérteni a dolgok árát, és gyakran úgy döntenek, hogy nem akarják azt, amit egy adott pillanatban kértek. Szabályokat állítunk fel, hogy ne csak az édességboltban költsék el a pénzüket, és olyan dolgokra fordítsák, amelyek nagyobb örömet szereznek nekik” – tette hozzá.

Kirsty azt ajánlja, hogy más szülők is kövessék a példáját, és adjanak a gyerekeknek saját pénzt, amit elkölthetnek úgy, hogy nem kell megdolgozniuk ezért. De azzal is tisztában van, hogy a nézetei valószínűleg megosztóak, és sok szülő nem ért egyet velük.

„Fontosnak tartom, hogy zsebpénzt adjunk a gyerekeknek, mivel ez nemcsak abban segít, hogy jobban megértsék a pénz értékét, hanem megtanítja őket arra is, hogy pénzügyileg egészségesek legyenek. Miközben felnőnek, meg kell érteniük, hogy kell bánni a pénzzel, és szerintem az a legjobb, ha már fiatal koruktól kezdve jó pénzügyi szokásokat tanítunk nekik. Az, hogy a gyerekek, „megkeresik” ezt a pénzt, vagy sem, már a családtól függ. Egyeseknél jól működik, ha fizetnek nekik a házimunkáért, mert a gyerekeknek szükségük van az ösztönzésre, és ezzel nincs is semmi baj, de mi csak elvárjuk a gyerekeinktől, hogy segítsenek, és nincs szükségük anyagi jutalomra ezért.”



Az édesanya azt mondja, mindkét gyerek heti 2 fontot kap, de később növelni szeretnék az összeget, ahogy a lányuk, Ella idősebb lesz, és függetlenebbé válik. A gyerekek olyan dolgokra gyűjthetik a pénzt, amiket korábban megkívántak – Leo többnyire játékokra gyűjt, míg Ella könyvekre, írószerekre, magazinokra, esetleg fürdőbombákra, hajkiegészítőkre és néha ruhákra.

„Kiszámolják, hogy valami mennyibe kerül, és ez hány heti zsebpénznek felel meg. Nem engedjük meg nekik, hogy csak úgy elmenjenek az édességboltba, és az egészet édességre költsék, és olyan dolgokra sem kell költeniük, amikre szükségük van, például ruhaneműkre vagy tanszerekre – ez a mi felelősségünk szülőkként. Azért kapják a pénzt, mert jól viselkedtek és betartották a házirendünket. Eddig ez a megközelítés jól működik. Mindketten tudják, hogy el kell végezniük bizonyos feladatokat a ház körül, és nem várják el, hogy a házimunkát csak anya és apa végezzék” – magyarázta az általa kidolgozott rendszer lényegét az édesanya.

A gyerekeknek például rendben kell tartaniuk a saját szobájukat, és bár Leónak még szüksége van némi segítségre ehhez, a szülei tényleg csak segítenek neki, nem pedig elvégzik helyette a feladatokat.

„Mindketten port törölnek, porszívóznak, rendet raknak és elrakják a ruhákat. Ha nem teszik ezt meg, nem takarítjuk ki helyettük a szobájukat, és ez a megközelítés jól működik.”

Az egyik szabály, hogy mindenkinek rendet kell tennie maga után, ezért, ha a gyerekek például a nappaliban játszanak, miután végeztek, össze kell szedniük a játékaikat, és ezt meg is teszik, anélkül, hogy kérni kellene őket erre.

„Ha megkérjük őket, hogy pakolják ki a mosogatógépet, panasz nélkül megteszik, és Ella gyakran kéri, hogy segíthessen a teregetésben vagy porszívózásban. A férjemmel, Stuval nincs meghatározott házimunka-menetrendünk, nincs olyan, hogy valami az én feladatom, vagy a te feladatod” – osztotta meg Kirsty.

Az édesanya ugyanakkor azt is elismerte, hogy a zsebpénz értékének meghatározása nehéz feladat lehet, és nyilvánvalóan nem mindenkinek vannak egyforma anyagi forrásai ehhez.

„Nem vagyok benne biztos, mennyi lehet a maximum, amit adhatunk. Szerintem annyit kell adnod, amennyit megengedhetsz magadnak, és fontos, hogy a gyerekek ezt megértsék, de közben megkapják azt, amire szükségük van.

Szüksége van-e egy hatévesnek heti 2 fontnál többre? Nem hiszem. Egy tizenkét évesnek azonban többre lesz szüksége, mert a dolgok, amelyeket megvesznek, többe kerülnek, és egyre önállóbbak is lesznek, többet fognak buszra pattanni, hogy elmenjenek a barátaikkal szórakozni” – mondta a nő.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet