KezdőlapVilágKároly és Kamilla eltitkolt gyereke nem nyugszik, míg ki nem derül az...

Károly és Kamilla eltitkolt gyereke nem nyugszik, míg ki nem derül az igazság!

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Nem sokkal a királynő halála után egy férfi azt állítja, hogy ő Károly és Kamilla eltitkolt gyereke.

“Nem tudok lelkiismerettel a saját gyerekeimre nézni, mert a néhai királynőre, vagyis a nagyanyámra emlékeztetnek” – mondta a férfi.

Simon Charles Dorante-Day évek óta már sokszor szerepelt az újságok címlapján, azonban most ragaszkodik hozzá, hogy a királyi pár végezzen DNS-tesztet.

A férfi a királynő halála után számos napilapban nyilatkozott már, hogy mennyire mélyen érinti ez a sajnálatos esemény. Azt is elmondta, hogy a kilenc gyereke közül a legkisebb, akit Lilibetnek szólít, pontosan olyan, mint a nagymamája.

“Nem lehet ezt a tényt figyelmen kívül hagyni, pontosan olyan, mint a nagymamája. Sok barátom is a királynőt látja a kislányomban” – mesélte Simon.

A most 56 éves férfi azt állítja, hogy Károly mindössze 17 éves volt, amikor ő született, majd örökbe adták egy olyan párnak, akik akkoriban a családnak dolgoztak.

“Szeretnék végre tiszta vizet önteni a pohárba. Sokan azt mondják, hogy most, hogy Charles lett a király, biztos nehezebb lesz előrébb jutni ezzel az üggyel, de én kitartó vagyok” – mesélte Simon.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet