KezdőlapKiemeltLányként nevelték fel a szülei, 19 évesen döbbent rá az igazságra

Lányként nevelték fel a szülei, 19 évesen döbbent rá az igazságra

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Mindannyian egy küldetéssel érkezünk a földre, hogy megtapasztaljunk bizonyos érzéseket, körülményeket. Elszenvedünk traumákat, amelyek hozzájárulnak a fejlődésünkhöz – legalábbis ezt állítják azok a bölcsességek, amelyek a lélek útját boncolgatják. Jim Ambrose esete azonban szomorú és egyben megrázó is. Amin ő ment keresztül, arra nincsenek szavak…

A férfi részletesen mesélt traumatikus gyerekkoráról és a sokkoló felfedezésről, amelyre 19 éves korában sikerült fényt derítenie. A férfit ugyanis lányként nevelték fel. A felismerés óriási sokk volt számára, ma viszont már tud ebből táplálkozni és nyíltan beszélni az állapotáról.

Jim Ambrose Kristiként nőtt fel az amerikai Louisiana állambeli Baton Rougeban. Olyan volt, mint bármelyik kiskamasz, kedvelte a sportot, imádott a szabadban lenni – de sehogy sem tudott megbékélni azzal, ahogy a saját bőrében érezte magát. Mindig fiúsan öltözködött, de az édesanyja valósággal kényszerítette, hogy lányos ruhákat viseljen, és még a haját is daueroltatta, Kristi pedig ezt normálisnak tartotta.

Fotó: Jim Ambrose

A jelenleg 50 éves férfi ma már Jim néven él, és elárulta, hogy a kamaszévei végén döbbent rá, hogy interszexuálisnak született. Ez azt jelenti, igazából nem is nő, de nem is férfi, vagy éppen mindkettőnek megfelel. Ez magzati fázisban, a terhesség 6-14. hetében dől el, amikor a nemi szervek fejlődése beindul, és a kromoszómakészlet alapján kiformálódnak a belső és külső nemi szervek. Nagyon ritka jelenség, hogy a paraméterek „megcsússzanak”, világszínvonalon még százalékokról sem lehet beszélni. Jim azonban egyike ezen kivételeknek.

Csecsemőkorában orvosi javaslatra műtétet hajtottak végre rajta, hogy nemi szervei női megjelenésűek legyenek. Azonban elsőéves egyetemistaként, amikor megtudta az igazságot, megrázta a felismerés.

„Feminista tanulmányok kurzusra jártam, és kaptunk egy válogatást ebből a könyvből, amit el kellett olvasnunk, de én nem olvastam el. Az asztalok körben álltak, mert a professzor azt akarta, hogy beszélgetés közben egymásra nézzünk. Elkezdtem körülnézni. Láttam, hogy az emberek hitetlenkedve vagy undorodva rázzák a fejüket, és azt gondoltam: ó, ez biztosan jó lesz, mi ez? Elkezdtem lapozgatni a könyvet, és elolvastam, hogy egyes gyerekek olyan nemi szervekkel születnek, amelyek nem felelnek meg az önkényesen elfogadott normáknak. Megmérik, tudod, ez a hosszúság, akkor fiú leszel, ez kevesebb, akkor lány leszel” – magyarázta Jim a Channel 4 TV-csatorna január 20-i riportjában.



A férfi azt is megjegyezte, gyakorlatilag „elveszíted a falloszodat”, hogy lányként nevelhessenek, ezt a döntést pedig a szülők és az orvosok hozzák meg helyetted. És ahogy akkor olvasta tovább a könyvet, „a gyermek nemét kijelölik, kiválasztják, rányomják rájuk” – állapította meg, lassan rádöbbenve, hogy itt róla van szó. Ezt követően kutatásba kezdett. Megszerezte az orvosi leleteit, és tanulmányozni kezdte. „A tetején kezdtem olvasni, és rögtön ott állt: ’hordozó típus, XY’. És én: ’várjunk csak, mi a fene ez… miért végeznek rajtam kromoszóma-vizsgálatot?’” – idézte fel az emléket.

Fotó: The Secret of Me

A felismerés pillanatában Jim rendkívül dühös lett a családjára, a szüleire irányította minden haragját. Felelősségre vonta őket amiatt, hogy ezt eltitkolták előle, és felhányta, hogy lehettek volna őszinték is vele. Alice és John azonban, akik egyébként szeretetben nevelték fel Jimet, biztosak voltak benne, hogy a legjobbat teszik a gyermekükért.

De Jim nem így érezte. Azt állította, állandóan zaklatták és piszkálták a külseje miatt, „megfélemlítették” és „sok felesleges szenvedést” kellett elviselnie azért, mert ő volt a fiús lány. Dr. Richard Carter, a Jim műtétjét végző szakember is megszólalt, és azt vallotta, emlékszik, hogy „egy nemi szervek tekintetében kétértelmű csecsemőt” látott, és így magyarázta: „a nemi szervek kétértelműsége olyan állapot, amikor a nemi szerveket nézve nem lehet biztosan megállapítani, hogy fiúról vagy lányról van szó”.

Dr. Carter azt is megjegyezte, Jim hím nemi szerve „messze nem volt akkora”, mint amekkora egy fiú csecsemőnél normális lenne, majd hozzátette: ne feledjük el, hogy „1976-ban az orvostudomány úgy vélte, ezeknek a betegeknek műtéti úton kell kialakítani azt, aminek valószínűleg kinéznek. Ez kizárólag anatómiai döntés volt, mert sokkal könnyebb volt klitoriszt formázni, mint péniszt” – fogalmazott nyíltan az orvos.

Jim arra is visszaemlékszik, hogy 12 éves korában az édesanyja közölte vele, pár év múlva vaginoplasztikán kell átesnie, amitől sírva fakadt. Azonban, amikor megtudta az igazságot, a férfi évekig felhagyott minden hormon szedésével, és ezt nem tette helyesen. Az orvosok szerint vagy szednie kellett volna tovább az ösztrogént, vagy át kellett volna térnie a tesztoszteronra – Jim végül ezutóbbit választotta.

A férfi ma már sokkal jobban érzi magát a bőrében, és dupla masztektómián is átesett, hogy a női lét minden nyomát eltávolítsa magáról. Végre úgy érzi, megtalálta a helyét a világban. Interszexuális aktivistaként tevékenykedik, és boldog a párjával, Yvonne-nal.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet