KezdőlapVilágMáriát és Józsefet alakították az iskolai betlehemes darabban, 30 évvel később összeházasodott

Máriát és Józsefet alakították az iskolai betlehemes darabban, 30 évvel később összeházasodott

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Egy pár, aki Máriát és Józsefet játszotta az iskolai betlehemesben, 30 évvel később összeházasodott.

Rose Childerhouse már akkor szerelmes volt James Macphersonba, amikor gyerekként eljátszották a bibliai házaspárt. De James csak azért vállalta a szerepet a karácsonyi műsorban, hogy megpróbáljon lenyűgözni egy másik lányt, aki szintén ugyanabba az iskolába járt Salisbury-ben.

Rose és James később egy ideig randevúztak, amíg mindketten a londoni Westminster Egyetemen tanultak, de aztán a lány elhagyta a fiút egy zenekar énekeséért.

15 évvel később, 2017-ben azonban a 38 éves Rose és a 40 éves James véletlenül újra összefutottak, és eltöltöttek együtt egy estét Bournemouthban, ami végül igazi románccá alakult.

James, aki már gyerekkora óta ismerte Rose-t, és mellette nőtt fel, két évvel ezelőtt kérte meg a nő kezét Dorsetben, nemrég pedig összeházasodtak a surrey-i Farnhamben, az otthonuk közelében.

„Úgy érzem, ez már hosszú ideje esedékes volt, de megérte várni.” – mondta Rose. „Biztos vagyok benne, hogy izgatott voltam, hogy Mária lehettem a fiú mellett, akiről iskolás lányként álmodoztam, de már nem emlékszem.” – tette hozzá.

„Gyerekként soha nem gondoltuk volna, hogy valaha összeházasodunk. Tökéletes időzítés volt, nem is lehetett volna jobb. Bebizonyította, milyen kicsi is a világ. Gyerekeket is tervezünk, de valami azt súgja, hogy nem lesz szó szeplőtelen fogantatásról. Bátorítanunk kell majd a gyerekeinket, hogy ők is vegyenek részt a betlehemezésben, mert nekünk nagyszerűen bevált. Talán nekik is beválik.” – tette hozzá Rose.

A pár Görögországba készül nászútra, James, izgatottan várja az utat.

„Emlékszem arra az előadásra, és bárcsak azt mondhatnám, hogy szerelem volt első látásra, de nem így volt. Valójában akkoriban egy másik lány tetszett, aki szintén szerepelt a műsorban. Az utóbbi néhány év őrületes volt, és egyikünk sem gondolta volna, hogy ez megtörténik. Ez egy igazi valóra vált álom.” – nyilatkozta a boldog férj.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet