A 20-as éveiben járó fiatal nő a Mirror online tanácsadójától, Coleen Nolantől kért tanácsot, miután megtudott egy titkot elhunyt édesapjáról a nagynénjétől, és nem tudja, mitévő legyen, mert úgy gondolja, az édesanyja nem tud a dologról, de nem biztos benne, hogy jó ötlet, ha elárulja neki.
„20 év körüli nő vagyok, nemrég megdöbbentő titkot fedeztem fel apámmal kapcsolatban, és egészen biztos vagyok benne, hogy anyám nem tud róla” – írta a nő. „Apám pár éve meghalt, és édesanyám szíve teljesen összetört, de azóta rendbe hozta az életét, és most jól van” – írta.
„Néhány héttel ezelőtt a nagynéném (apám nővére) ideutazott Kanadából, és találkoztunk. Évek óta nem láttam őt, nem tudott eljönni apám temetésére sem. Röviden összefoglalva, elmentünk ebédelni, megittunk néhány pohár bort, és a nagynéném elmesélte, hogy miközben apám és az anyám már házasok voltak, az apámnak évekig volt egy szeretője, és egy közös fiuk is született” – mesélte a nő.
A nagynénje szerint az apja anyagilag támogatta őket, és időnként találkozott is a fiával, de az élete vége felé eléggé megromlott a kapcsolata a nővel. Azt is elárulta, hogy a nő és a fia – aki most tizenéves – a közelben laknak, mindössze talán 8 kilométerre.
„A nagynéném nem tartja velük rendszeresen a kapcsolatot, de a nő megkereste őt, és apám halála után váltottak pár e-mailt, szóval megvan neki az elérhetősége. Mit tegyek? Úgy érzem, szeretnék kapcsolatba lépni a féltestvéremmel, főleg, mivel egyke gyerek vagyok, de nem akarom felzaklatni az anyámat. Vajon elmondjam neki? A nagynéném szerint hiba lenne felzaklatni őt, és az lenne a legjobb, ha az anyámnak jó emlékei maradnának az apámról. Össze vagyok zavarodva” – írta a tanácsadó segítségét kérve.
Coleen Nolan válaszul azt írta, hogy bár szerinte a legtöbb helyzetben az őszinteség a legjobb megoldás, megérti a nő nagynénjének aggodalmait.
„Közölheted ezt az információt az édesanyáddal, de az édesapád már nincs ott, hogy magyarázatot adjon, és megbeszéljék a dolgokat, ezért az édesanyád úgy fogja érezni, hogy az egész házassága (és az élete) hazugság volt.
Másrészt nehéz lehet neked, mert van egy féltestvéred, és természetesen kíváncsi vagy rá. Úgy is kapcsolatba léphetsz vele, hogy nem mondod el anyukádnak, de ha megtudná, akkor úgy érezné, te is elárultad” – írta Nolan, hozzátéve, hogy soha nem szabad elsietni ezeket a döntéseket.
„Esetleg beszélj erről többet a nagynénéddel, és mondd el neki, mit érzel. Vele legalább beszélhetsz a dologról.”
A tanácsadó végül kijelentette, hogy a végső döntést mindenképpen a nőnek kell meghoznia, hiszen ő ismeri a legjobban az édesanyját, és csak ő tudja felmérni, vajon képes lesz-e feldolgozni a hírt, de azon is sok múlhat, milyen volt a szülei kapcsolata.
„Ha boldog volt a házasságában, és fogalma sem volt erről a viszonyról, akkor ez a hír darabokra törné a világát. De ha problémáik voltak, kicsit más lehet a helyzet. Mindenképpen óvatosnak kell lenned. El kell döntened, mi a fontosabb – találkozni az öcséddel ebben az időszakban, vagy megvédeni anyukádat ettől a felfedezéstől? Ha pedig úgy döntesz, hogy találkozol az öcséddel, készülj fel a kudarcra is – lehet, hogy nem jönnétek ki jól egymással, vagy mindkettőtökben van némi neheztelés, harag” – válaszolta a tanácsadó.
