Nem égbekiáltó túlzás, ha azt mondom, hogy mára az eBay-en már bármit lehet kapni, amire csak szükséged van, de azért egy “alig használt lelket” felrakni árusításra túlzás. Egy nő az amerikai Albuquerque városából mégis megpróbálta a lehetetlent, és 2000 dollárért vesztegette lelkét.
Talán úgy hangzik, mint egy marhanagy vicc. Lori azonban öt évvel ezelőtt teljesen normális életet élt, mint szabadúszó író, de egy végzetes autóbaleset megváltoztatta az életét. Utaskén volt jelen abban az autóban, mely egy részeg sofőrrel ütközött. Lori hetekig volt kómában, majd felébredve egy teljes emberi romhalmazként szembesült magával: elveszítette egyik mellét, eltörte a lábait, a medencéjét, a térdeit és közel állt egy szívinfarktushoz is.
Mindezek után fel kellett hagynia a szabadúszó írói pályafutásával, és egy szerszámos üzletben kapott munkát. Ekkor ötlött fel benne, hogy ha már amúgy sem tudja használni a testét, miért ne értékesítse?
Teljesen eltökélten regisztrált az eBay-re és rakta fel “alig használt lelkét”, majd várta a reakciókat. Kapott hideget és meleget egyaránt, de megvenni senki sem volt hajlandó a lelkét, természetesen.
Lori elmondása szerint nem is szándékozta őszintén pénzzé tenni lelkét, sokkal inkább szimbolikus az egész, és egy nagy találkozást remél hasonlóan “alig használt lelkű” személytől, akivel osztozni tud majd fájdalmán.
Fotó: odditycentral.com, Bévé