KezdőlapVilág„Megtiltottam a családomnak, hogy ajándékokat vegyenek a lányomnak”

„Megtiltottam a családomnak, hogy ajándékokat vegyenek a lányomnak”

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Egy anya nagy felháborodást keltett, miután egy fórumon bevallotta, nem szeretné, ha a rokonaik ajándékokkal halmoznák el 8 hónapos kislányát. Ehelyett inkább azt szeretné, ha az emberek egy a lánya számára indított megtakarítási számlára küldenék az ajándékokra szánt pénzt.

Az édesanya elmondta, hogy amióta a lánya megszületett, az egész család elkényezteti őt, és valósággal elhalmozzák játékokkal és más ajándékokkal.

Bár alapvetően hálás a figyelmességekért, azt is elmondta, hogy elérték azt a pontot, ahol egyszerűen túl sok mindenük van, és nem tudják, mihez kezdjenek az ajándékba kapott dolgokkal. Ráadásul azt is bevallotta, hogy a férjével ők maguk is számos ajándékot vásárolnak a lányuknak, miután 10 éve vártak rá, hogy végre szülők lehessenek.

Csak a múlt hónapban a gyerek 6 játékot kapott a szüleitől és 20-at a családtól és a barátoktól, és ez rendszeresen előfordul. Az édesanya azonban mostanra megelégelte a dolgot, és azzal a kéréssel fordult a családtagjaihoz, hogy ne vegyenek több ajándékot a kislányának.

„Azt mondtam a családomnak, hogy ha van elég pénzük, akkor kezdjék el azt a pénzt a megtakarítási számlájára küldeni, amit a legtöbben meg is tettek (a bátyám például elkezdett pénzt küldeni a számlára, és bár még mindig nem tudja megállni, ha lát valamit, amiről úgy gondolja, tetszhetne a lányomnak, legalább már félúton van)” – írta a nő a Mumsnet fórumon.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a férje nem hajlandó ugyanezt kérni a saját rokonaitól, mert szerinte ez udvariatlanság lenne.

„Mondtam, hogy kompromisszumként kérhetjük az ajándékokat nyugtával, így titokban visszavihetjük azokat. Amit ő szintén megvétózott, mint udvariatlanságot. A házunkat elárasztották a játékok, ruhák, és ez kezd túl sok lenni. A legrosszabb az egészben, hogy nem is csak a családról van szó, hetente kapunk ajándékokat és játékokat a faluban élő idős emberektől is, akiket nem igazán tudok megkérni, hogy tegyenek pénzt a megtakarítási számlára, így próbálom kezelni azokat az embereket, akikkel őszintébbek lehetünk” – írta nő.

A nő próbálja meggyőzni a férjét, hogy mégis beszéljen a családjával, vagy elhatározta, hogy ő maga beszél velük, de mielőtt megtenné ezt a lépést, kíváncsi volt a fórum felhasználóinak tanácsára.

A hozzászólók többsége azonban nem értett egyet a nővel, és sokan azt mondták, szerintük is udvariatlanság pénzt kérni az emberektől. Mások pedig különböző javaslatokkal álltak elő azzal kapcsolatban, mihez kezdhetnének a szülők a fölösleges játékokkal.

Többen azt javasolták, hogy forduljanak jótékonysági szervezetekhez, és ajánlják fel nekik a plusz ajándékokat, mások pedig felvetették, hogy néhány dolgot akár a nagyszülőknél is tarthatnának, de a szülők is kezdhetnék azzal, hogy kevesebb dolgot vásárolnak.

„Őszintén szólva, szerintem megdöbbentően nagy bunkóság pénzt kérni. Még csak nyolc hónapos, hamarosan megnyugszanak” – írta az egyik válaszadó.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet