Egy nő megosztotta, hogy szerzett tudomást férje hűtlenségéről, és arról, hogy valójában a férfi, akit eddig szeretett a férfiakhoz vonzódik.
„Azt hittem, hogy a férjemmel több mint tíz évig boldog házasságban éltünk, amíg rá nem jöttem a hűtlenségére. A baráti körünk a házasságunk alatt végig tudott a viszonyáról, de nekem a közösségi médián keresztül kellett felfedeznem a szívszorító igazságot” – írta a Catherine nevű nő, akit sokként ért a felfedezés, hogy a férjének, Andrew-nak évek óta viszonya van a legjobb barátjával.
Catherine és Andrew 15 éve voltak együtt, ebből 10 évet voltak házasok, de már gyerekkoruk óta ismerték egymást. Két gyereket neveltek közösen, és a nő a házasságuk alatt végig azt gondolta, hogy tökéletes az életük, és nem is lehetnének boldogabbak együtt. A tökéletes élet illúziója azonban kártyavárként dőlt össze, amikor Catherine megtudta az igazságot.
„Megígértük, hogy örökké együtt leszünk, és ettől az ígérettől elválaszthatatlanok voltunk egészen addig a napig, amíg rá nem jöttem, hogy elárult. A férjem, Andew volt a mindenem, amíg össze nem törte a lelkemet. Amit megtudtam, mindent megsemmisített, amit róla és a szerelmünkről hittem” – írta.
A nő azt is elmesélte, hogy a férjével mindig is sok közös barátjuk volt, de Andrew egyik legközelebbi barátjáról, Victorról szinte semmit nem tudott, és csak nagyon ritkán találkozott vele.
„Alig jött el a csoportos találkozókra, vagy csak oda járt, ahová én nem tudtam eljutni. Még az esküvőnkön sem volt ott, és amikor először láttam őt, egy grillezésen, megdöbbentem. Próbáltam megismerni, de egész este távol tartott magától. Később rájöttem, hogy miért, de már késő volt” – magyarázta Catherine.
Egyik este, amikor a férje elvileg az unokatestvérével ment horgászni, Catherine áthívta a barátnőit. Miközben beszélgettek, az egyikük, Lily, az Instagramot nézegette a telefonján, és Catherine véletlenül meglátott egy képet, amin a férje szerepelt.
A barátnője megpróbálta menteni a helyzetet, és gyorsan elkapni a telefont, de Catherine gyorsabb volt, és kikapta a készüléket a kezéből. A képen valóban Andrew szerepelt, méghozzá Victor társaságában, egy hidromasszázs kádban, és a fotó alig 30 perccel korábban került fel a közösségi oldalra, vagyis Andrew hazudott a feleségének, és valójában nem az unokatestvérével ment horgászni.
Victor profilján még számos másik közös képet fedezett fel, amelyekből egyértelművé vált, hogy a két férfi között nem csak barátság van. Az is kiderült, hogy a viszonyukról minden közös barátjuk tudott.
„Az állítólagos barátnőim kénytelenek voltak mindent bevallani, és így tudtam meg, hogy Andrew kettős életet él Victorral. Mindeközben a baráti körünkből mindenki a cinkosa volt, én pedig hazugságban éltem, és azt hittem, hogy tökéletes házasságban élek” – írta a nő. „Sajnálom, Catherine. Nem tudtuk, hogyan mondjuk el neked, és néhányan közülünk őszintén azt hittük, hogy tudod” – mentegetőzött Lily.
„Annyira dühös voltam, hogy mindenkit kirúgtam a házamból. Ezután bezárkóztam a hálószobámba, sírtam, elemeztem a helyzetet, és megterveztem a következő lépésemet. Kizárt dolog volt, hogy ezt a fájdalmat magamban tartsam, ezért úgy döntöttem, hogy szembesítem a gyerekeim apját a helyzettel” – folytatta Catherine.
Amikor Andrew hazaért, azonnal kérdőre vonta, megmutatva neki a képeket, amiket felfedezett. A férfi kezdetben próbált védekezni, és azzal érvelt, hogy azt hitte, el tudja választani egymástól a két világot, amiben élt, de sem Victort, sem a feleségét nem akarta elveszíteni. Végül azonban kijelentette, hogy nem akar veszekedni, és meg sem próbálva megmenteni a házasságát, azt mondta, elmegy Victorhoz, és majd később visszamegy a holmijáért.
Catherine ekkor bejelentette, hogy beadja a válókeresetet. „Megérdemlek valakit, aki lát engem, aki minden nap engem választ. Te meghoztad a saját döntésedet, és most én is meghozom az enyémet” – mondta a férjének.
Bár a következő időszak fájdalmas volt, hiszen mindent elölről kellett kezdenie, és fel kellett dolgoznia férje árulását, Catherine azt mondja, optimistán tekint a jövőbe, és készen áll egy új fejezetre. Ugyanakkor úgy gondolja, a karma tökéletes egyensúlyt teremtett: Victor ugyanis alig 8 hónappal azután, hogy a házasságuk véget ért, elhagyta Andrew-t. Ugyanakkor, miután a munkahelyén megtudták, hogy viszonya volt egy házas férfival, elveszítette az állását is.
„A karrierjét veszélyeztette az a rövid életű boldogság, amit az én boldogtalanságomra építettek” – írta Catherine. „Boldog vagyok, hogy sikerült megtalálnom a lelki békémet, és volt erőm bosszú nélkül továbblépni. Anélkül is megfizettek, hogy én bármit is tettem volna.”
A nő azt is elárulta, hogy bár osztoznak a gyerekeik felügyeleti jogán, nem sok kapcsolata van a volt férjével, csak akkor beszélnek, ha valami fontos dolgot kell megbeszélniük a gyerekeikkel kapcsolatban.
Forrás: Amomama