KezdőlapKiemelt„Megváltoztattuk a fiunk nevét, mert sem az én, sem a férjem anyjának...

„Megváltoztattuk a fiunk nevét, mert sem az én, sem a férjem anyjának nem tetszett – féltem, hogy később neheztelnének rá emiatt”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Egy házaspár úgy döntött, megváltoztatja fia nevét, miután mindkettőjük édesanyja bevallotta, hogy nem tetszik neki az általuk választott név. A szülők attól tartottak, hogy később a gyerekre neheztelhetnének emiatt, ezért inkább megváltoztatták a döntésüket, bár ők mindketten elégedettek voltak vele.

A születendő gyerek nevének kiválasztása az egyik legnehezebb feladat, ami a szülőkre hárul, és olyasmit kell találniuk, ami mindkettejüknek tetszik.

Bár ez általában személyes döntést, amit csak a szülőknek kell meghozniuk, előfordulhat, hogy a barátok, családtagok is beleszólnak, és néha elszántan ragaszkodnak a véleményükhöz.

Az édesanya elmondta, hogy férjével nehezen találtak megfelelő nevet második gyereküknek, de végül sikerült megegyezniük valamiben, ami mindkettejüknek tetszett – ez pedig az Odin volt.

Odin a skandináv és germán mitológia legfontosabb istene és a panteon legidősebb, leghatalmasabb, legbölcsebb tagja, és bár a szülők először kissé furcsának tartották, minél tovább gondolkoztak rajta, annál jobb ötletnek tűnt, és végül emellett döntöttek.

A szülők még elsőszülött lányuknak is megtanították kiejteni kisöccse nevét, de a férj édesanyja nem volt elégedett a névválasztással. Hithű katolikusként azt mondta: „Ennyi erővel akár Lucifernek is hívhatnátok.”



Az édesanya elismerte, hogy az anyósa igazi áldás volt első gyerekük születésekor, a világjárvány idején, és rendkívül hálásak voltak neki a segítségéért, mivel a férjével nem tudtak elég gyereknevelési szabadságot kivenni.

„Ezzel azt akarom mondani, hogy örök hálával tartozom neki. Szóval, amikor láttam, mennyire elkeserítette őt a név, amit a második babánknak választottunk, készen álltam arra, hogy megváltoztassam az ő kedvéért.

A férjem viszont nem volt annyira lelkes a névváltoztatásért, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi időbe telt, mire megállapodtunk egy névben” – írta a nő egy fórumon.

A férfi azon a véleményen volt, hogy „ez csak egy név”, és az anyja majd idővel megbékél, de az édesanya attól félt, hogy ez később akaratlanul is befolyásolja majd a fia kapcsolatát a nagymamájával.

Végül úgy döntöttek, meg kell változtatniuk a baba nevét, amikor kiderült, hogy az a nő édesanyjának sem tetszik, aki azt mondta, ez egy szélsőjobboldali amerikai motoros klub neve is, akiknek „rendkívül kellemetlen meggyőződéseik vannak.”

„Hogy tudtuk a férjemmel megbántani mindkét szülőnket azzal a névvel, amiben megegyeztünk!?” – kérdezte az édesanya a bejegyzésében.

Miután úgy döntöttek, új nevet választanak, hogy ne sértsék meg egyik szülőjüket sem, az Asher mellett döntöttek, ami héberül boldogot, áldottat jelent. Úgy tűnik, ez a név már mindkét család tetszését elnyerte.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet