Lucy Marie Perkins születésének története valóban rendkívüli, és minden elképzelést felülmúl.
2016. augusztus 16-án a queenslandi Caitlin és Tom Perkins izgatottan köszöntötték kislányukat, Lucyt, ráadásul éppen a 30. születésnapjukon. Ugyanis a szülők szintén mindketten ugyanezen a napon születtek 1986-ban, mindössze néhány óra különbséggel.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Dr. Brad Robinson, Caitlin szülészorvosa szerint a család közös születésnapja hihetetlenül ritka esemény, az esélye mindössze egy a 48 millióhoz. Lucyt csak egy héttel későbbre várták, de mindenkit meglepett azzal, hogy a vártnál korábban érkezett.

„Amikor elfolyt a magzatvizem, azt mondtam, ez kizárt dolog, tagadásban voltam” – mesélte Caitlin.
Lucy valamivel több, mint 3 kilóval, teljesen egészségesen jött világra.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Dr. Robinson a Facebookon is megosztotta a különleges történetet egy kép kíséretében, és azt írta: „Ő itt Caitlin, Tom és újszülött kislányuk, Lucy. Kapaszkodjatok meg. Caitlin és Tom mindketten tegnap töltötték be a 30-at. Mindössze 50 perc különbséggel születtek 1986. augusztus 16-án. Találjátok ki, kinek van még augusztus 16-án a születésnapja? IGEN. Lucy tegnap született meg, ugyanazon a napon, mint a szülei! Ennek az esélye 1 a 48 millióhoz! Most egy kicsit rosszul érzem magam, mert egy hétig piszkáltam Caitlint, hogy valahogy meg fogom ezt valósítani – így most engem hibáztat, és azt mondja, „megátkoztam.” Milyen hihetetlen, hogy mindhármuknak ugyanakkor van a születésnapja? És milyen gyönyörű családot alkotnak!”
A bejegyzéshez rengeteg hozzászólás érkezett, többen is gratuláltak a szóülőknek, de olyanok is akadtak, akik megosztották saját, hasonló történeteiket.

„Ez egy kicsit furcsa. A férjemnek és nekem szintén ugyanaznap van a születésnapunk, és a lányunk is aznap született. De van még jobb is: a mi vezetéknevünk is Perkins. Gratulálok!” – írta az egyik felhasználó.
„A szüleimnek ugyanaz a születésnapja, 1957. május 28-a, és a férjemnek és a nagyobbik fiamnak is ugyanaz a születésnapja. A 2 éves kisfiam pedig az én születésnapom utáni napon született” – mesélte egy másik hozzászóló.