Egy volt éttermi alkalmazott úgy döntött, hogy a Reddit-en osztja meg, hogy miért is rúgták ki a munkahelyéről. Szerette volna, ha ország-világ megtudja, hogy manapság nem túl könnyű megfelelni a főnök elvárásainak.
Sokféle oka lehet annak, hogy valaki elveszíti az állását – gyenge teljesítmény, nem megfelelő magatartás, céges tulajdon eltulajdonítása vagy néhány igen szélsőséges esetben akár bűncselekmény elkövetése is.
Egy alkalmazott azonban azt állítja, hogy tudtával ő nem követett el semmi rosszat, ennek ellenére mégis kirúgták a munkahelyéről. Sőt, ha lehet ilyet mondani, élmunkás volt, a főnök mindig vele példálózott, és rá osztotta a legfelelősségteljesebb feladatokat.
“Egy előkelő étteremben dolgoztam három éven keresztül, de kirúgtak, mert meghíztam” – írta a nő a világhálón. “Itt csak vonzó külsejű embereket vesznek fel, ezelőtt három évvel szerintük még én is tökéletesen megfeleltem ennek az elvárásnak”.
“Szerintem még mindig ugyanolyan jól nézek ki, csak van rajtam egy kis súlyfelesleg” – tette hozzá a nő.
Az egyik hozzászóló kifejtette, hogy hasonló tapasztalatai voltak, amikor a hadseregnél dolgozott. “Majdnem kirúgtak, mert meghaladtam 1 százalékkal a megengedett testzsírt” – mondta.
A kommentelők megkérdezték, hogy a súlygyarapodás befolyásolta-e azt, hogy mennyi borravalót kapott. “Természetesen igen, ahogy egy kicsit meghíztam, kezdtem kevesebb borravalót kapni” – válaszolt a nő.
“A kollégák és a vezetőség is másként bánt veled, amikor elkezdtél hízni?” – kérdezte egy hozzászóló.
“Igen, egy darabig én voltam a fő kedvenc, majd elkezdtek mellőzni, gúnyolódni” – írta a nő.
“Mielőtt kirúgtak volna, jelezték, hogy mire készülnek?” – kérdezte egy hozzászóló.
“Azt egyáltalán nem mondták, hogy ki fognak rúgni, de állandóan piszkáltak a súlyom miatt” – mondta a nő.