Egy nő közölte barátnőjével, hogy nem vesz részt az esküvőjén, és nem támogatja a kapcsolatát, mert a vőlegény elhagyta a családját, hogy vele lehessen.
Bár a barátnői azzal vádolták, hogy „borzalmas barát”, a nő továbbra is úgy érzi, igaza van, és elmesélte a történetet a Reddit-en, hogy más felhasználók tanácsát kérje.
Elmagyarázta, hogy kezdetben támogatta barátnője kapcsolatát – akit Kate-nek nevezett, hozzátéve, hogy nem ez a valódi neve – egészen addig, amíg ki nem derült, milyen körülmények között ismerkedett meg a párjával.
Elmondása szerint Kate kezdetben titkolózott a románccal kapcsolatban, és sokáig nem mutatta be a titokzatos férfit a barátnőinek, amikor azonban bejelentette, hogy hozzámegy feleségül, az is kiderült, hogy ismerkedtek meg, és elárulta, hogy a férfinak felesége és gyerekei voltak, akiket elhagyott, hogy együtt új életet kezdhessenek.
Miután fény derült erre a részletre, a nő közölte barátnőjével, hogy nem vesz részt az esküvőjén, mert képtelen támogatni egy olyan kapcsolatot, ami tönkretett egy családot. Kate és a többi közös barátnőjük azonban nem értették meg a reakcióját.
A nő a Reddit-en megosztotta a történet részleteit, és arra volt kíváncsi, vajon mások szerint is ő tévedett-e.
„Körülbelül két éve vagyunk barátok ezzel a lánnyal, akit Kate-nek fogok nevezni. Nemrég elkezdett mesélni egy férfiról, akivel mostanában találkozgatott. Kezdetben én és a többi lány örültünk neki, és mindannyian teljes mértékben támogattuk a kapcsolatát. Pár napja boldogan jelentette be, hogy eljegyezték egymást, és hamarosan összeházasodnak. Ekkor derült ki, hogy ismerkedtek meg.
Az egyik másik lány a csoportunkból megkérdezte, hogyan jöttek össze, mire ő elkezdte magyarázni, hogy néhány barátjukon keresztül találkoztak, és rögtön egymásra hangolódtak, ezért elkezdtek találkozgatni, és sokszor bemászott a férfi ablakán, hogy együtt lehessenek.
Arra gondoltam, hogy biztos a szülei vagy a lakótársai miatt teszi ezt. Aztán elmagyarázta, hogy egyik este túl nagy zajt csapott, és a férfi felesége bement a szobába, és rajtakapta őket. Elmondta, hogy a férfinak gyerekei is vannak, de őt választotta, mert ez igaz szerelem” – magyarázta a nő.
„Miután elmesélte mindezt, elmondtam, hogy nem tudnám jól érezni magamat az esküvőjén, amikor tudom, hogy azok a gyerekek miatta veszítették el az apjukat. Erre ő és a többi lány elkezdtek szidni engem, és azt mondták, szemét vagyok, amiért nem támogatom őt és a vőlegényét. Még egyszer megmondtam neki, hogy semmiképpen sem fogok vele együtt ünnepelni, amikor tudom, hogy ő az oka annak, hogy egy anya és a gyerekei elveszítettek egy férjet és egy édesapát. Erre azt mondták, borzalmas barát vagyok.”
A nő ezután kilépett a csoportos beszélgetésből, és elhatározta, hogy semmiképpen sem vesz részt az esküvőn, mert nem érezné helyesnek azt. A barátai azonban könyörögtek neki, hogy gondolja meg magát, mivel szerint Kate vőlegénye már meghozta a döntését.
„Üzeneteket kaptam a lányoktól, Kate-et is beleértve, hogy gondoljam át a dolgot, mert szerintük nem olyan nagy ügy, hogy elszakít egy apát a gyerekeitől. Az elmúlt órákban egyikükkel sem beszéltem. Folyamatosan azt mondják, hogy a férfi már meghozta a döntését, és nem kell emiatt rosszul éreznem magamat, de nem tehetek róla, úgy érzem, szemétség lenne támogatni őket és együtt ünnepelni velük, amikor tudom, hogy a vőlegény hátrahagyott egy családot, ugyanakkor attól is szemétnek érzem magamat, hogy nem vagyok hajlandó elmenni az esküvőre a saját erkölcsi nézeteim miatt” – vallotta be a nő, hozzátéve, hogy bármennyit is gondolkodik a dolgon, nem érzi azt helyesnek.
A fórum felhasználóinak többsége barátnőivel ellentétben egyetértett a nővel. „Borzalmas dolog megcsalni valakit. Bemászni az ablakon, hogy valaki együtt legyen egy férfival, akinek a felesége otthon van, elég vad dolog” – jegyezte meg az egyik hozzászóló.
Egy másik válaszadó pedig hozzátette: „Nagyra értékelem a hozzáállásodat, a feddhetetlenségedet és a határozottságodat. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a barátaid szemetek, különösen a menyasszony. Jobb, ha megszabadulsz az ilyen emberektől, akik csak önmagukra gondolnak.”