KezdőlapKiemelt"Nem tudtam kötődni" - lemondott a kislányáról, mert nem tudta 'anyaként szeretni'

„Nem tudtam kötődni” – lemondott a kislányáról, mert nem tudta ‘anyaként szeretni’

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A 23 éves Laury elmagyarázta, miért döntött úgy, hogy lemond Mia nevű kislányáról, és könnyek között vallotta be, hogy soha nem tudott igazán anyaként kötődni hozzá.

Laury mindössze 19 éves volt, amikor teherbe esett. Mivel soha nem vágyott arra, hogy családja legyen, és a terhesség híre valóságos sokként érte, az első reakciója az volt, hogy megszakítja a terhességet, de aztán mégis megtartotta a babát, nagyrészt az édesanyja nyomására, aki nagyon örült a hírnek, és azt ígérte, mindenben segít majd neki.

Laury azt is bevallotta, hogy az édesanyjával való kapcsolata meglehetősen bonyolult, és abban reménykedett, ez talán közelebb hozhatja őket egymáshoz. Ez azonban végül mégsem így történt, és a fiatal nő végül meghozta a nehéz döntést, hogy lemond szülői jogairól.

Laury elárulta, hogy a szülés után nem érezte azt a határtalan szeretetet és kötődést, amit állítólag egy anyának éreznie kellene, és ez az érzés később sem alakult ki benne. „Nem anyaként szeretem őt, hanem mint egy gyereket, akiről gondoskodtam” – vallotta be a fiatal nő egy interjúban, miközben láthatóan a könnyeivel küszködött.

A szülés után egyedül nevelte a kislányát, és bár a legjobb tudása szerint gondoskodott róla, továbbra sem érezte, hogy kötődni tudna hozzá.

„Az első hónapokban egész jól mentek a dolgok, megetettem, mert ez volt a normális, megfürdettem, felöltöztettem, mint egy játék babát, mert azt mondták, így kell tennem, de nem éreztem semmit, mindent teljesen automatikusan csináltam” – idézte fel a nő, hozzátéve, hogy soha nem érezte úgy, hogy felébredne benne az anyai ösztön.



Azt is elmondta, hogy folyamatosan kimerültnek érezte magát, és bár megpróbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nincs jól.

Laura és kislánya

A következő két évben Laury mindent megpróbált, hogy kötődni tudjon a kislányához, de végül szembesülnie kellett a tényekkel.

„Mia olyan baba volt, aki sokat sírt (…) állandóan sírt, és nem tudtam, hogy nyugtassam meg. Úgy gondoltam, hogy ez az én hibám, mert valamit rosszul csináltam” – mondta, hozzátéve, hogy nem tudta kezelni sem a saját, sem pedig a lánya érzéseit.

„Féltem, hogy olyasmit teszek, amit később megbánok (…) Bűntudatot kezdtem érezni, azt mondogattam magamnak, hogy rossz anya vagyok” – idézte fel a nő, aki egy alkalommal öngyilkossági kísérletet is tett.

Két napra kórházba került, majd antidepresszánsokat kapott, és bár a tragédiát végül sikerült elkerülni, Laurynak be kellett látnia, hogy segítségre van szüksége, ezért felvette a kapcsolatot egy szociális munkással, és végül úgy döntött, hogy a lánya érdekeit is szem előtt tartva, lemond a szülői jogairól.

„Egy éve láttam őt utoljára. Hiányzik abban az értelemben, hogy megszerettem őt. De nem úgy szerettem, mint egy anya, hanem úgy, mintha valaki más gyereke lenne, akiről gondoskodtam” – magyarázta.

„Tudom, hogy nélkülem sokkal jobb neki, és hogy legalább egészséges élete van, mindent megadnak neki, amire szüksége van. Nevelőszülőkhöz került, egy kivételes családhoz (…) és én csak ezt akartam neki, egy igazi családot, ez a legjobb élet, amit felajánlhattam neki. És azóta sokkal jobban vagyok” – tette hozzá Laury, megindokolva a nehéz döntést, amit hozott.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet