Diana Falzone 2022 elején veszítette el az édesapját, aki néhány héttel korábban, éppen karácsonykor tragikus balesetet szenvedett, és nyaktól lefelé lebénult. Diana nagyon közel állt az édesapjához, és bár a veszteség szinte felfoghatatlan volt, később elmondta, hogy az apja még a halálos ágyán is megtanított neki egy fontos leckét – talán a legfontosabbat mind közül.
„Apám annyi mindenre megtanított élete során – de a halálával valahogy még többet tanított” – írta a nő egy esszében, amiben részletesen beszámolt a balesetről, és felidézte a legkedvesebb emlékeit az édesapjával.
Diana egyedülálló édesanya volt, és rengeteg segítséget kapott a szüleitől. 2021 karácsonyán a család éppen a közös ünneplésre készült, és Diana kisfia, az akkor 3 éves Alexander, különösen izgatott volt, mert már nagyon várta a Télapót. Diana éppen a boltba készült, hogy beszerezzen néhány utolsó apróságot szentestére, amikor váratlanul hangos csattanást hallott. „Úgy hangzott, mintha egy autó hajtott volna be a szüleim New Jersey-i vidéki otthonának bejárati ajtaján” – írta.
Amikor kirohant az előszobába, látta, hogy az édesapja eszméletlenül fekszik a lépcső aljában, furcsa szögben kicsavarodott nyakkal. Azonnal mentőt hívtak. Miközben a mentősökre vártak, a nő apja néhány pillanatra magához tért, és azt motyogta, minden rendben van, és nincs miért aggódniuk.
Alexander, aki nagyon megijedt, közben elbújt a kamrában. Végül megérkezett a mentő, merevítőbe tették a férfi nyakát, és bevitték őt a kórházba. Diana édesanyja vele tartott, de ő otthon maradt a kisfiával, akit igyekezett megnyugtatni és megvigasztalni.
Azt is elmesélte, hogy a fia nagyon érdekes dolgokról számolt be. Alexander azt mondta, nem félt, mert amikor elbújt a kamrában, George nagypapa mellette volt – George nagypapa Diana anyai nagyapja volt, aki már régen nem élt, és Alexander nem ismerhette. Diana ugyan sehogy sem tudta megmagyarázni magának a történteket, de örült annak, hogy a fia valamilyen formában vigasztalást kapott.
Nem sokkal később telefonált Diana édesanyja, elmondta, hogy az édesapjának eltört a nyaka, nagyon súlyos a helyzet, és meg kell műteniük. A férfinak eltört két nyaki csigolyája, nyaktól lefelé lebénult, és teljesen ágyhoz kötött lett. Diana azt is elmondta, hogy ez egy olyan aktív és dolgos ember számára, amilyen az édesapja volt, szinte elviselhetetlen gondolat volt.
„Nagyon büszke volt arra, hogy önmagáért, és ami még fontosabb, a családjáért dolgozott. Ő gondoskodott rólunk” – mondta a nő, hozzátéve, hogy az apja, aki egy ukrán bevándorló anya és egy olasz-amerikai apa fiaként nőtt fel New Yorkban, pontosan tudta, mit jelent a kemény munka, és a gyerekeit is mindig arra nevelte, hogy dolgozzanak becsületesen és mindig a céljaikra összpontosítsanak. Különösen fontosnak tartotta, hogy a lánya megértse ezt, mert tudta, hogy neki háromszor olyan keményen kell majd dolgoznia, mint a bátyjának, hogy elérje, amit akar.
Diana azt is elmesélte, hogy amikor 33 éves korában endometriózist diagnosztizáltak nála, és közölték vele, hogy valószínűleg nem lehet gyereke, az édesapja volt az, aki a legnagyobb vigaszt nyújtotta a számára. Azt monda neki: „Nem az anyaság határoz meg téged. Te határozod meg önmagadat. Ha meg akarod próbálni, hogy anya lehess, támogatlak benne. Küzdj érte minden erőddel. Ha sikerül, akkor így kellett lennie. Ha pedig nem, akkor tudni fogod, hogy mindent megtettél, amit tudtál” – mesélte a nő, hozzátéve, hogy két évvel később megszületett a kisfia.
Az édesapja a baleset után hosszú hetekig rehabilitációs terápiát kapott a kórházban, de még eközben is a családja volt az első a számára. Nem feledkezett meg a felesége születésnapjáról, megkérte a fiát, hogy vegyen egy csokrot az édesanyjának, majd lediktálta neki az üzenetet a mellékelt kártyára.
Amikor azonban egyértelművé vált, hogy a terápia nem segít, a család úgy döntött, hogy hazaviszi a férfit. „Keserédes volt, hogy otthon van. Visszatért hozzánk, de nem úgy, ahogy elképzeltük vagy reméltük. Ágyhoz kötött volt. 24 órás gondozásra volt szüksége. Szerencsére volt egy hihetetlen hospice nővérünk, aki segített az ellátásában” – mesélte Diana.
Amikor az apja körülbelül egy hete volt otthon, behívta Dianát a szobájába, és elmondta neki, hogy nem akar így élni. Azt mondta, nem fél a haláltól, csak a családját félti. A nőt meglepte, mennyire nyugodt volt az édesapja.
„Apám nem volt kifejezetten vallásos ember. De hitt Istenben. Elmondta, hogy látta az elhunyt édesanyját, az apját, a bátyját és a házi állatainkat, amik évekkel ezelőtt elpusztultak. Azt mondta, várnak rá. Beszélt egy fényről is. Biztos volt a túlvilági életben, és ez nagy békét adott neki. Én azonban nem voltam annyira biztos az életben az apám nélkül. Nem vagyok benne biztos, hogy képes leszek nélküled felnevelni Alexandert. Te voltál a példaképe, ahogy az enyém is – mondtam neki.”
Az apja azonban megnyugtatta őt: „Az apád lánya vagy. Én tanítottalak, és te is tanítani fogod a fiadat. Melletted leszek” – mondta, majd elkezdett neki utasításokat adni arról, hogy szervezzék meg a temetését. Mindent pontosan megtervezett, és a lányára bízott, aztán nyugodtan és magabiztosan azt mondta: „Három nap.”
Diana akkor még nem értette pontosan, mire akar utalni, de az apja másnap kómába esett, és három nappal később meghalt, pontosan úgy, ahogy megjósolta. Amíg kómában volt, a lánya beszélt hozzá, és énekelt neki – az éneklés volt kettejük közös szenvedélye, amiben mindig örömöket lelték.
„Hálás vagyok a leckékért, amelyeket élete során tanított nekem. De az a lecke, amit a halálos ágyán tanított meg nekem, örökre megváltoztatott – megértettem, hogy az élet véges. Azért vagyunk itt, hogy tanuljunk és fejlődjünk a Földön szerzett tapasztalatainkon keresztül, és minden nap értékes, de soha nem egy ígéret. Végső soron az élet azokról az emberekről szól, akiket megérintünk, és akik megérintenek minket. Az apám DNS-e az ereimben van, bölcs szavai a szívembe vésődtek, a lelke az én lelkem része. Az apám lánya vagyok” – írta Diana Falzone az esszében, amit édesapja emlékének szentelt.
