Három évvel ezelőtt egy brit nő úgy döntött, családjával maga mögött hagyja az Egyesült Királyságot, és máshol próbál új életet kezdeni. Izland és Mauritius után végül Olaszországban telepedtek le, egy umbriai faluban, a toszkán határ közelében. A táj, az ételek, az árak és az élet ritmusa alapján eleinte úgy tűnt, végre megtalálták azt a helyet, ahol hosszú távon is maradhatnak. Hat hónappal később azonban a nő már úgy érzi, nem tud igazán beilleszkedni.
„Három évvel ezelőtt elhagytam Nagy-Britanniát az egyre növekvő családommal együtt, egy jobb élet reményében. Azóta több ezer kilométert tettünk meg Izlandon és Mauritiuson keresztül, és amikor Olaszországba érkeztünk, azt hittem, hogy ez lesz végre a végső célállomásunk. Milyen nagyon tévedtem” – mondja.
A család számára Olaszország tudatos választás volt. A nő a világ bármely pontjáról tud dolgozni, német származású férje pedig helikopterpilóta, így nekik valóban adott volt a lehetőség, hogy több ország közül válasszanak. Portugália, Franciaország és Spanyolország is szóba került, végül mégis Olaszország mellett döntöttek, főként a gasztronómia és a kultúra miatt.
„Izland egy dolgot megtanított nekünk: szükségünk van a melegre. Gyönyörű volt, de az éghajlat túl zord volt, a nyelv pedig túl nehezen érthető. Még most is alig tudom kiejteni a Hafravatnsvegur szót, az utca nevét, ahol laktunk” – meséli.
Umbriában találták meg azt az életet, amelyről álmodtak
A család egy kis tanyát bérelt egy apró umbriai falu szélén. A házhoz telek is tartozott, a havi bérleti díj pedig 750 euró volt. Ide költözött a házaspár hároméves fiukkal, kutyájukkal, két macskájukkal és tíz tyúkkal. A nő ekkor már második gyermeküket várta – írja az Onet.
„Így hát elindultunk. Béreltünk egy kis tanyát, telekkel együtt, egy apró umbriai falu szélén, a toszkán határ közelében” – idézte fel.
Sok minden pontosan úgy alakult, ahogyan remélték. A helyieket barátságosnak és nyitottnak találta, a gyermek óvodája mindössze nyolc perc sétára volt és ingyenesen működött, az ételekkel és az időjárással pedig teljesen elégedett volt.
„Sok szempontból az itteni élet idilli és gyönyörű volt. Az ételek frissek és kivétel nélkül kiválóak. Az időjárás pedig tökéletes. A nyarak forróak, de soha nem fullasztóak, tavasszal és ősszel pedig a hőmérséklet enyhe és kellemes” – magyarázza.
A nő számára mindez éles ellentétben állt azzal, amit Nagy-Britanniában tapasztalt. Londoni garzonlakásának jelzáloghitel-törlesztése az év elején megduplázódott, egy korábbi bérlő kiköltöztetése pedig nyolc hónapig tartott.
„Szomorúan írom ezt. Büszke vagyok arra, hogy brit vagyok, és hiányzik az az ország, amely egykor Nagy-Britannia volt. És a brit ingatlanpiac is ugyanolyan lehangolónak tűnik számomra. Van egy stúdiólakásom Londonban, és a jelzáloghitel-törlesztőrészleteim az év elején megduplázódtak. Nyolc hónapnyi frusztrációba került, mire sikerült rávennem a bérlőt, hogy költözzön ki. A bérleti szerződése lejárt, a bérleti díjat csak részben fizette, és ennek ellenére egészen a közelmúltig nem volt hajlandó kiüríteni a lakást. Most jóval alacsonyabb áron kell eladnom a lakásomat, mint amennyit öt évvel ezelőtt fizettem érte” – meséli.
Ehhez képest az olaszországi életet jóval megfizethetőbbnek érezte. Megemlítette az úgynevezett egyeurós házakat is, bár ezeket inkább figyelemfelkeltő programnak tartja, és azt mondja, felújítandó, telekkel rendelkező ingatlanokat bizonyos helyeken 80 ezer euró alatti áron is lehet találni.
Mindezek ellenére fél év után arra jutottak, hogy tovább kell állniuk.
A bürokrácia és a nyelv bizonyult a legnehezebbnek
Az egyik legnagyobb problémát az olasz bürokrácia jelentette. A nő számára még az olyan egyszerű ügyek is nehézkessé váltak, mint egy levél feladása vagy egy orvosi időpont megszervezése.
„Egy nap, amikor mindez már csak távoli emlék lesz, valószínűleg nevetni fogok azon, milyen bonyolult Olaszországban levelet küldeni postán vagy időpontot egyeztetni az orvosnál. Most azonban a düh még túl friss. A bürokrácia még egy szentet is kétségbeesésbe kergetne” – mondja.
A katolikus vallás mindennapi jelenlétéhez sem tudott igazán hozzászokni. Zavarta például, hogy fia az óvodában hetente kétórás vallási foglalkozáson vett részt. Bár Olaszországot gyermekbarát országnak tartja, saját bevallása szerint a gyerekei későbbi lehetőségei miatt is aggódik.
A legfontosabb ok mégis a nyelv lett. A nő intenzív olasz nyelvtanfolyamra iratkozott be, és ugyan a mindennapi életben már jobban boldogul, a kommunikáció továbbra is komoly bizonytalanságot okoz számára.
„Nekem ez nehéz, kínos, elszigetelő és demoralizáló. Nem hiszem, hogy még az itt töltött évek után is lenne elég önbizalmam ahhoz, hogy úgy érezzem, valóban otthonra leltem” – vallja be.
Saját bevallása szerint már angolul sem érzi magát mindig magabiztosnak idegenek között, olaszul pedig ez az érzés még erősebb. Végül arra jutott, hogy hiába szereti a környezetet, az ételeket, az időjárást és az embereket, nem tudja elképzelni, hogy valóban otthonra találjon ott.
„Bármennyire is gyönyörű a táj, vagy bármennyire is melegszívűek az emberek, nem hiszem, hogy valaha is igazán teljesnek fogom érezni magam Európában” – mondja.
Három évnyi költözés után a család most az Egyesült Államok felé veszi az irányt. A nő abban bízik, hogy ezúttal valóban megtalálják azt a helyet, ahol végleg letelepedhetnek.
„Remélem, hogy ezúttal örökre itt maradunk. A sivatagi dűnéktől a sípályákig, a forró strandoktól a hatalmas tavakig, ott minden megtalálható. És függetlenül attól, hogy végül hova kerülünk, máris van egy dolog, amit le tudok húzni a listámról: nem kell majd egy teljesen új nyelvet a nulláról megtanulnom” – mondja a nő.
