Egy római katolikus pap, Dan Reehil atya a démoni megszállásokról és az ördögűzés folyamatáról beszélt a Shawn Ryan Show-ban, egy YouTube-csatornán. Az interjú során betekintést nyújtott a démonok elleni harcba, és megosztotta, mely eszközök segítik őt abban, hogy hatékonyan szembeszálljon a gonosz szellemekkel.
Reehil atya, aki a Nashville-i egyházmegye hivatalos ördögűzője, kitért arra, hogy a munka során gyakran kísérik testőrök, majd sorra vette azokat a nélkülözhetetlen tárgyakat, amelyek nélkül nem vállalkozna egy ördögűzésre.
„Ez itt a fegyver, a rózsafüzér” – mondta, magasba emelve a tárgyat, és hozzátette: „Ez az első számú fegyverem.” A rózsafüzér mellett szenteltvizet is használ, amely szerinte kifejezetten hatásos a démoni energiák ellen.
A beszélgetés során Reehil atya kitért ereklyegyűjteményére is, amelyek között akadnak ritka és különleges darabok. Az egyik ilyen relikvia egy Szent Mihály barlangjából származó kő. Ez a barlang Olaszországban található, és a benne található köveket régóta erős szakramentáliaként tartják számon.
A legkülönlegesebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő relikviája azonban egy darab az úgynevezett „igazi keresztről”, amelyre – a hagyomány szerint – Jézust feszítették.

„Van egy darabom az igazi keresztből, amelyen Krisztus meghalt” – mondta, amikor az ereklyéi fontosságáról kérdezték. Azt is elárulta, hogy ezt a különleges darabot egy püspöktől kapta Rómában, több mint húsz évvel ezelőtt.
„Szinte lehetetlen ilyen relikviához jutni, hacsak nem vagy püspök. De volt egy püspök, aki megkedvelt” – mondta mosolyogva, utalva arra, hogy az ajándék egy különleges személyes kapcsolat eredménye volt.
Reehil atya azt is megosztotta, hogy az évek során több ilyen ereklyét gyűjtött össze, és ezek szerves részét képezik az ördögűzéseknek. Az exorcizált só és szenteltvíz például különösen hatásos a démonok ellen.
„A só olyan, mintha forró olajat öntenénk egy démonra. Nem bírják, hatalmas fájdalmat okoz nekik” – magyarázta. Ha ezt a sót szenteltvízbe helyezi, még erőteljesebb hatást fejt ki. Amikor egy megszállt személyre kerül, az illető „úgy sikít, mintha égne”.
Reehil atya hangsúlyozta, hogy az ördögűzés előkészületei között szerepel az imádkozás és a böjtölés is, amelyek nélkül nem vállalná az ilyen beavatkozásokat.
Mint mondta, minden démon és minden megszállt személy egyedi, így az ördögűző feladata, hogy különféle módszerekkel és relikviákkal kísérletezzen, míg megtalálja a leghatékonyabb megoldást.
„Ez nem egy egzakt tudomány” – vallotta be. „És ennek oka, hogy minden személy a maga módján egyedi. Tapasztalataik, hátterük, történelmük, DNS-ük mind különböző.”
Reehil szerint a démoni entitások is eltérnek egymástól, így a folyamat minden alkalommal más.