A koraszülött kislány, aki nem sokkal a születése után örökbeadásra került, anyák napján talált új, szerető családra.
Laura és James Cobb 2021-ben, közvetlenül anyák napja előtt értesültek róla, hogy egy beteg gyereknek családra lenne szüksége. A házaspár már 6 éve próbálkozott a gyerekvállalással, de végül közölték velük, hogy nem lehet saját gyerekük.
Olvasd el ezt is: Börtön vár a nagymamára, miután két unokája is meghalt, akiket az ő gondjaira bízott a lánya
Ekkor döntöttek az örökbefogadás mellett, de tudták, hogy ez az út is kimerítő, és néha reménytelennek is tűnt, mielőtt értesítették őket a koraszülött kislányról, aki egy helyi kórházban várta, hogy leendő szülei rátaláljanak.
„A férjemmel már eleget imádkoztunk. Ez az, amiért imádkoztunk! Ő a mi lányunk! Mi vagyunk a szülei, ilyen egyszerű. Tehát már másnap találkoztunk vele” – mesélte Laura.
„Ez pénteken volt, másnap, szombaton találkoztunk a lányunkkal. A legelső anyák napját az újszülött intenzív osztályon töltöttem, a lányommal a karomban” – tette hozzá.
» A férfi feláldozta a karrierjét, hogy gondoskodjon feleségéről, aki évek óta vegetatív állapotban van
» Szegénységben él a világ egyik legjobb idegsebésze, aki 40 ezer ember életét mentette meg: „Nincs szükségem vagyonra”
» Az édesanyának azt mondták, ne mutogassa a nyilvánosság előtt túl sok bőrrel született fiát, aki azóta felnőtt, és jóképű férfi lett belőle
» A karmikus adósságszám megmutatja, hogy befolyásolja az előző életünk a jelenünket – Szerepel-e a képletedben ez a 4 szám?
Evelyn koraszülött volt, és számos egészségügyi problémával küzdött, beleértve a pulmonális hypertoniát, a veseelégtelenséget és egy lehetséges agykárosodást. Evelyn 10 napos volt, amikor Laura és James először meglátogatták a kórházban. Laura még mindig tisztán emlékszik az első alkalomra, amikor megpillantotta a lányát: „Abban a pillanatban minden megérte. Minden seb, szorongás elpárolgott” – mondta.

„Először nem akartam magára hagyni őt, mert nem akartam, hogy egyedül érezze magát, de nem volt egyedül” – mondta Laura, hozzátéve, hogy az orvosok és az ápolónők is nagyon megszerették a kislányt. „Előttünk ők voltak a családja.” Dr. Jessica Clarke-Pounder, az egyik orvos, aki gondoskodott Evelynről a születése után, például még mindig tartja a kapcsolatot a családdal. Az orvos még egy kis rózsaszín ruhát is ajándékozott a kislánynak.
„Egy nap megmutatom Evelynnek ezt a ruhát. És azt fogom mondani neki: Ez az orvosodtól van – már azelőtt szeretett téged, hogy én megismertelek volna” – mondta Laura.
Evelyn mára már megerősödött, és az idén már új családjával ünnepelhette az anyák napját, ami számukra valóban sokat jelent.
„Mivel anyák napjakor találtunk rá Evelynre, számunkra ez családi hétvége. Ez nem rólam szól. Ez Evelynről szól, és a szülőanyjáról, akit nagyon tisztelünk. Soha nem találkoztam még olyan erős, bátor és hittel teli emberrel, mint Evelyn szülőanyja – csodálatos ember” – magyarázta Laura.
Evelyn most mát 1 éves, és Laura szerint ő a legboldogabb kislány a világon: „Mosolyogva ébred, és mosolyogva fekszik le, nagyon boldog.”