Oskar Speck 1932-ben indult útnak Németországból, amikor a nagy gazdasági világválság miatt egyre jobban nőtt az országban a munkanélküliség, és ő is munka nélkül maradt. Bár ekkor még fogalma sem volt róla, kezdetét vette élete legnagyobb kalandja, aminek a végén – 7 év és 4 hónap múlva – Ausztráliában kötött ki.
Ez alatt az idő alatt összesen majdnem 50 ezer kilométert tett meg, a Dunától egészen Ausztrália északi partvidékéig. Eredetileg ugyan csak Ciprusig akart eljutni, hogy munkát keressen, de útközben erőt vett rajta a kalandvágy, így jutott el a világ másik végére. Amúgy is kalandos útjának izgalmait csak még tovább fokozza a tény, hogy Oskar Speck kifejezetten gyenge úszó volt.
Oskar Speck 25 éves volt, amikor elindult a hihetetlen útra. Hamburgban élt, és munkanélküli villanyszerelő volt. Miután az 1929-es gazdasági világválság Németországban is egyre jobban éreztette a hatását, és Speck nem talált munkát, úgy döntött, hogy elmegy Ciprusra, ahol rézbányászként akart dolgozni.
Speck tinédzser kora óta kajakozott, és, mivel más lehetősége nem volt, úgy döntött, körülbelül 4,5 méter hosszú kajakján teszi meg az utat Ciprusra, és elkezdett lefelé evezni a Dunán.
Miután áthaladt Románián és Bulgárián is, megunta a Dunát, így a Vardar folyón folytatta útját, ahol az áramlatok majdnem teljesen tönkretették a kajakot, ahogy a köveknek ütközött. Miközben a javításokra várt, beköszöntött a tél, a Vardar befagyott, és Oskar Speck néhány hónapra kénytelen volt felfüggeszteni az utazást. Félállásban dolgozott több helyen is, majd 1933 elején folytatta útját a Földközi-tenger felé.
Közben változott a terv: már nem volt kedve Cipruson maradni és bányászként dolgozni, úgy döntött, hogy inkább kalandor lesz. A következő 6 évi kalandra egy egyszerű módosítással készült fel. Vitorlát szerelt a kajakra, és kipróbálta azt a Földközi-tengeren.
Megtanulta irányítani a kajakot a hullámokon, és azt is felfedezte, hogy ha sikerül elkapnia a megfelelő szelet, megduplázhatja a sebességét, elérve akár a 6 csomót (11 km/óra) is.
Éjszakánként indult útnak, hogy elkerülje a hőséget, és egy alkalommal majdnem összeütközött egy óceánjáróval. Mivel a Szuezi-csatornánál megtiltották neki az átkelést, a szárazföldön kellett átvágnia Szírián, hogy eljusson az Eufráteszhez. Ellopták tőle a kajakot, és csak a rendőrök lefizetésével tudta visszaszerezni azt.
Amikor elért a Perzsa-öbölhöz, Oskar Speck elkapta a maláriát, és ez a betegség hosszú ideig kínozta útja további részében. De az is előfordult, hogy miközben éjszakánként evezett a folyón, a helyiek rálőttek.
Idő közben Speck egyre nagyobb hírnévre tett szert. Az „Európából a Közel-Keletre evező őrült német” esete közkedvelt beszédtéma lett.
Amikor Pakisztánba ért, egy brit tisztviselő gratulált az eddigi teljesítményéhez. Az akkori Brit Indiában is nagy szenzációt jelentett, partikra hívták meg, és adományokkal halmozták el, amikre szüksége is volt, mivel a készletei teljesen kimerültek.
Közben Németországban Hitler átvette a hatalmat, Speck családja pedig győzködte a férfit, hogy térjen haza, mondván, hogy most már bőven akad munka. Oskar Speck azonban addigra teljesen a kaland megszállottja lett, és folytatta az utat dél felé.
Sok akadályba ütközött. Többször is felborult, miközben megpróbálta elérni India partjait. A hosszú tengeren töltött napok miatt leégett, kiszáradt és kimerült. Az Andamán-tengeren az áramlatok és az erős szelek többször is komoly veszélybe sodorták.
Ezután Szingapúrba majd Indonéziába érkezett, ahol a helyi német közösség tagjai lelkesen üdvözölték. Itt a története váratlan fordulatot vett, és hamarosan kémkedéssel kezdték vádolni. Jakartában ugyanis egy náci tisztviselő pénzt adott neki ajándékba meg egy horogkeresztes zászlót.
A Timor-tengeren található Maluku-szigeteken volt a legfélelmetesebb tapasztalata, itt ugyanis a bennszülöttek megverték, megkötözték, machetével fenyegették, és ellopták a fegyverét. Megfenyegették, hogy lefejezik, aztán megkötözve otthagyták a tengerparton. Specknek sikerült kioldoznia a köteleket, és a hajnal első óráiban elszökött a kajakjával.
Amikor Pápua Új-Guineába érkezett, 1939-ben, Specknek már világszerte hírneve volt, de nem feltétlenül a pozitív értelemben. Akkorra kitört a második világháború, és miután Indonéziában találkozott a náci tisztviselővel, sokan arra gyanakodtak, hogy esetleg kém lehet.
Arra gyanakodtak, hogy útja során feltérképezi a vizeket a németeknek, és majdnem le is tartóztatták, de végül hagyták, hogy továbbmenjen Ausztrália felé.
Nem sokkal később kikötött az Ausztráliához tartozó Saibai-szigeten, ahol már egy kisebb csoport várta, köztük néhány rendőr is.
„Gratulálunk a hihetetlen teljesítményéhez, Herr Speck. Sajnálattal kell közölnünk, hogy le van tartóztatva.” – ezzel fogadta őt az egyik rendőr.
A háború ideje alatt Oskar Speck egy hadifogolytáborban maradt Ausztráliában. Miután Németország kapitulált, és őt kiengedték a fogolytáborból, Ausztráliában maradt, és Sydney közelében telepedett le.
Egy héttel a fogolytáborból való szabadulása után, 1946-ban, munkát is talált, opálbányász lett belőle. Nagy sikerre és vagyonra tett szert, és a 70-es években még egyszer visszalátogatott Németországba, de már nem találta ott a helyét, ezért visszatért Ausztráliába.
Oskar Speck 1995-ben, 88 éves korában halt meg.
Forrás: ANMM
