„Ha nem tudod, nem fáj” – tartja a mondás, melyben van némi igazság. Merthogy sokan szeretnénk hallani az igazságot, bármennyire fájdalmas is legyen, ám amikor szembesülünk vele, hajlamosak vagyunk megkérdőjelezni a döntésünket, és legszívesebben sosem akarnánk tudni mindazt, ami felforgatja az életünket. Mert az igazságnak gyakran ez az ára: mindent visz, és helyrehozni, visszaállítani a dolgokat az eredeti kerékvágásba szinte már lehetetlen…
Így járt az az 52 esztendős férfi is, aki a Reddit-en osztotta meg a történetet, mely megváltoztatta az életét. Sosem gondolta volna, hogy egy banális, származást kielemző teszt és napjaink fejlett technológiája ekkora zűrzavart kelt az életében. A legidősebb lánya ugyanis egy ősiségtesztet készített, melynek eredményei riadalmat keltettek az apasággal kapcsolatban. A később elkészített DNS-teszt pedig minden gyanút beigazolt.
A férfi így kezdte a bejegységét: ő és a felesége a középiskolában ismerkedtek meg, de később, a főiskolán házasodtak össze. Gyönyörű párt alkottak együtt, legalábbis a férfi így gondolta. Öt gyerekük született, és „tökéletes házasságuk” volt. Mindenki irigyelte őket, amiért boldog, békés kapcsolatuk volt, hiszen sosem veszekedtek, a férfi pedig szerető férjnek és apának tartotta magát.
Egyetlen hibát követett el, amit most utólag be is ismert: hosszú munkaidőben dolgozott, ami miatt talán túl sokat hiányzott otthonról. Ennek ellenére nem gondolta, hogy a házasságában bármi probléma lenne. „Egymillió év alatt sem gyanúsítottam volna a feleségemet hűtlenséggel” – írta. Támogatta őt, és a mintaanyákra jellemző őszinte szeretettel nevelte a gyerekeket.
Akkor kezdődött a kálvária, amikor a legidősebb lánya megvásárolt egy trendi ősiségteszt-készletet. Bár mindketten tudatában voltak annak, hogy nem szabad kizárólag ezekre a tesztekre hagyatkozni az apaságot illetően, a lánya esetében furcsa információkat tárt fel. A férfi, miután értesült az eredményekről, biztosította a lányát, hogy soha semmi nem fog megváltozni közöttük, bármi is történjék, ezért mindketten úgy döntöttek, hogy hivatalos orvosi DNS-tesztet csináltatnak, hogy kiderítsék az igazságot. Csakhogy a teszt eredménye megerősítette a gyanújukat: a férfi valójában nem a lány biológiai apja.
„Ez a hír tényleg összetört engem. Szégyellem, hogy azt kell mondanom, sírva törtem össze a lányom előtt” – vallotta be a férfi, akit a leginkább az a felismerés küldte padlóra, hogy a tökéletes házassága valójában nem is volt olyan nagyszerű.
Bűntudata volt, amiért ilyen mély érzelmeket mutatott ki a lánya előtt, de nem volt többé nyugta: ki kellett derítenie, milyen mélyre nyúlik ez a helyzet. Beszélt a másik három gyermekével, kivéve a legkisebb lányát, aki még tinédzser volt. Mindenképpen meg kellett állapítania, hogy a hűtlenség egyszeri eset volt-e, vagy a felesége többször is kikacsintott a házasságukból.
Ismét megnyugtatta a gyermekeit, hogy ő mindig „feltétel nélkül szeretni fogja őket”. De tudnia kellett az igazságot. A gyermekei megértőek voltak, és támogatták őt a tervében, viszont felzaklatta őket, hogy azt az embert, aki felnevelte őket, ilyen fájdalomban látják. A DNS-vizsgálatok azonban csak rontottak a helyzeten, mert egyértelművé tették: egyik gyermekének sem ő a biológiai apja! Az is kiderült, a feleségének legalább három különböző férfival volt viszonya. A két legidősebb lányának ugyanaz az apja, de a másik kettőnek különböző apai DNS-e van.
A Reddit-felhasználó számára ez a lehető legrosszabb volt. Mert az egyszeri hűtlenséget a házasságuk elején még el tudta volna fogadni, de az eredmények folyamatos viszonyt jeleztek több más emberrel. A legidősebb lánya származásának eredményei például nem a Brit-szigetekhez, Nyugat- vagy Észak-Európához köthetők, hanem egy vörös hajú, ír származású férfihoz. De ezt az ügyet könnyű lett volna megbocsátani, mert az első lányukat nem tervezték. A másik három gyereket azonban igen. Aktívan próbálkoztak, és mindegyik gyerek csak néhány hónappal azután fogant meg, hogy megegyeztek a vállalásukban.
A legkisebb lány – akit a helyzetről nem tájékoztattak – a felesége ötlete volt. Az asszony azért akart még egy utolsó gyermeket, mert még a harmincas éveiben járt, és később már lehetetlennek tartotta a teherbeesést, így a férj beleegyezett. A baba ismét csak néhány hónappal később fogant meg.
A férfi azt is megkérdőjelezte ezután, hogy egyáltalán képes-e a gyermeknemzésre, ezért termékenységi vizsgálatot is fontolóra vette. De végül úgy döntött, számonkéri a feleségét, és tőle követeli az igazságot. Elvárta, hogy a nő elmondja neki az egész történetet, és könyörögjön neki, hogy ne hagyja el. De a nő egyiket sem tette. Nem volt hajlandó elismerni semmilyen hibát, és azt hitte, hogy a férfi komolyan megőrült.
Azt állította, hogy a tesztek tévesek voltak, de a férfi nem hitt neki. Képtelen volt elfogadni, hogy mind a négy DNS-teszt hibás. De a felesége mindeközben a hűségét bizonygatta, és arra kérte őt, hogy bízzon benne. Csakhogy a férfinak ez nem sikerült. Úgy döntött, hogy szembesíti a nőt a gyerekeivel, ekkor pedig a dolgok a lehető legrosszabb fordulatot vették a család számára.
A feleségét valósággal sokkolta, hogy senki sem hitt neki. „Teljesen összeomlott, és könyörgött a bocsánatért, de nem volt hajlandó magyarázkodni, vagy bármi olyat tenni, ami megnyugtatna engem” – írta a férfi. Hetekig nem beszéltek egymással, és remélte, hogy a nő majd átgondolja a dolgokat, és később mindent megmagyaráz. De a történetnek szomorú vége lett: a feleségét egyik este túladagolás miatt holtan találta.
„Így vesztettem el életem szerelmét, és soha nem fogom megtudni, milyen hibákat követett el” – fogalmazott a férfi. Azt kívánta, bárcsak visszaforgathatná az időt, és elfelejthetne mindent. De a legrosszabb számára ebben az egészben az volt, hogy miközben a gyermekei őt támogatták, örökre elvesztették az édesanyjukat. Végezetül a férfi így zárta a sorait: „Kérlek, mondd el a családodnak, hogy szereted őket, amíg van rá lehetőséged”.