Mint ahogyan emberi jellemből sincs két egyforma, úgy a gyász megélésében is különbözünk egymástól. Van, akit teljesen a mélybe húz a szerette elvesztése, és van, akiről vízként leperegnek az érzések.
Van, aki csendben, legbelül sír, és van, aki toporzékolva a világba kiabálja fájdalmát. Most pedig kiderült, olyan is van, aki szilikonbabaként „éleszti újra” elhunyt kedvesét – írja az indiatimes.com!

Tapas Sandilya 2500 fontot – 1,12 millió forintot költött arra, hogy elkészíttesse megboldogult felesége életnagyságú szilikonszobrát. Azt állítja, ez volt Indrani utolsó kívánsága.
A bábu a néhai feleség kedvenc ruháit és arany ékszereit viseli, és elkíséri Tapast valamennyi jelentős társasági eseményre. Így történt, hogy a halott Indrani jelen lehetett a fia esküvői fogadásán, melynek keretében újra viselhette a száriját.
Egyébként a baba a házaspár Kaikhaliban lévő otthonában, a kedvenc helyén ücsörög – a 65 éves Tapas mellett, a kanapén.

Az özvegyember elárulta, felesége a múzeumokban látott hasonló modelleket, innen kapta az ihletet, hogy halála után őróla is készítsenek bábut.
„Nem tudom, mit gondoljak” – tette szóvá Tapas egy beszélgetéskor.
„Ekkor mondta el Indrani, hogy szeretne egy hasonló szobrot magáról, ha történetesen előttem hunyna el. Én csak teljesíteni akartam a kívánságát” – fogalmazott a férj.
Indrani 2021 májusában halt meg. A szobrát pedig egy helyi művész, Subimal Das készítette el. Hat hónapot dolgozott rajta, és 66 kiló anyagot használt fel Indrani újraalkotásához.
2020-ban egy másik indiai férfi, Shrinivas Gupta szintén szilikonból készíttetett modellt a feleségéről, Madhaviról, miután az autóbalesetben meghalt. Ez annyira élethűre sikerült, hogy néhány barátja megrémülve azt hitte, hogy a nő visszatért a halálból.
