Cassyanne, egy kétgyerekes édesanya, aki éppen a harmadik gyerekét várja, nem hisz a hagyományos iskolai rendszerben, és véleménye szerint az iskola egy börtön, ezért 4-5 hónappal ezelőtt kivette lányait, a 9 éves Bugot és a 8 éves Bunnyt az iskolából, és most otthon tanítja őket.
Cassyanne, aki most sikeres vállalkozó a szépségiparban, 14 éves korában szintén otthagyta az iskolát, és nem bánta meg a döntését, ezért most a lányai számára is ezt az utat választotta.
„A fő ok az volt, hogy nem tetszik, amit az iskolában tanítanak… Úgy vélem, a gyerek többet tanul az iskolán kívüli szabadságból, mintha hat-nyolc órát ülne egy osztályteremben” – magyarázta elveit az édesanya.
A lányok hétfőnként magánórákat kapnak otthon, a hét többi részében pedig ő foglalkozik a tanításukkal és a nevelésükkel, amikor éppen nem dolgozik.
Szerinte fölösleges egy gyereket arra kényszeríteni, hogy olyan tantárgyakkal küszködjön, amik alapvetően nem mennek neki, és inkább arra kell fókuszálni, amihez természetes érzéke van – véli az anyuka. Testvére, Sasha teljes mértékben egyet ért vele, az édesanyjuk, Angelika azonban ellenzi lánya döntését.

„Az élet arról szól, hogy megtanuljuk a negatív dolgokat, és a gyerekek számára manapság szerintem fontos, hogy megtanuljanak bizonyos készségeket, amelyeket otthon nem adhatunk meg nekik” – vélekedik a lányok nagymamája.
„Úgy vélem, hogy helyes, ha kiveszed őket az iskolából a meggyőződésed miatt, de az időzítés rossz. Szerintem túl fiatalok ahhoz, hogy most kimaradjanak az iskolából” – tette hozzá.
Cassyanne döntését az interneten is sokan bírálták, ráadásul többen azt is megjegyezték, hogy az édesanya elkényezteti a gyerekeit, mivel mindenféle designer termékeket vásárol nekik és rendszeresen elvisz őket kozmetikai kezelésekre, amihez a legtöbbek szerint még túl fiatalok.
A nőt azonban nem érdekli, mit gondolnak mások a nevelési stílusáról, mivel meggyőződése, hogy azt teszi, ami a gyerekeinek a legjobb. Azt mondja, jól nevelt, illedelmes lányai vannak, akik szerinte a hagyományos iskolai rendszeren kívül sokkal jobban boldogulnak majd.
Mi a véleményetek az édesanya lépéséről?