Egy nő azt állítja, hogy „négy napig halott volt”, és valami egészen elképesztő dolgot tapasztalt – váratlanul újra találkozott egy régi barátjával, és elmondása szerint megértette az élet értelmét – írja az Unilad.
Pamela Nance 22 éves volt, amikor halálközeli élményben volt része. Egyetemista volt, és a régészeti záróvizsgáira készült, amikor az élete váratlan fordulatot vett.
1990. április 20-án Pamela épp dupla műszakban dolgozott egy észak-karolinai étteremben, amikor erős fájdalmat érzett egy korábbi gyomorfekély helyén, majd egy pukkanást is tapasztalt.
Nem tulajdonított különösebb jelentőséget a dolognak, és másnap este elment vacsorázni a férjével. Amikor hazaért, vörös folyadékot hányt, amit először a vacsorán elfogyasztott cseresznyemártásnak és vörösbornak tulajdonított.
Később arra ébredt, hogy szomjas, és rosszul érzi magát.
Ezért megkérte a férjét, aki éppen indulni készült, hogy hozzon neki valami szénsavas italt, amikor hazajön.
„Megkértem, hogy hozzon nekem egy üdítőt, amikor visszajön, mert azt általában nem tartunk otthon. Aztán megfordultam, hogy bemenjek a vendég fürdőszobába – és ez az utolsó dolog, amire emlékszem. Aztán elsötétült előttem a világ” – idézte fel a nő.
Amikor Pamela összeesett, a férje azonnal mentőt hívott, de a nő eközben már saját elmondása szerint „a túlvilágon” járt, egy mesebeli hegylánc havas csúcsai között.
Felidézve halálközeli élményét az NDE Journey-nek így nyilatkozott: „Az emberek gyakran mondják, hogy a túlvilág színei leírhatatlanok, és ez teljesen igaz. Amit átéltem, az túlmutat az emberi nyelven. A színek hihetetlenül élénkek, gyönyörűek és magával ragadóak voltak.”
Elmondása szerint úgy érezte, mintha „ennek a környezetnek a része lett volna”, és már nem kötődött a fizikai testéhez. Egy hatalmas fát is látott, amely „magához hívta” és „beszélt hozzá”.
Ekkor hirtelen állatok vették körül, majd újra találkozott szeretett kutyájával.
„Éreztem, ahogy az összes állatból árad a szeretet; ez gyönyörű érzés volt, és olyan érzésem volt, hogy oda tartozom. Egyáltalán nem gondoltam a fizikai testemre vagy a földi életemre. Ott voltam, és tudtam, hogy ott a helyem, és oda tartozom ezekhez a gyönyörű lényekhez, akik szeretnek engem” – mondta.
„És ahogy ezek az érzések felgyülemlettek bennem, az állatok szétváltak, és közülük előbukkant a rottweilerem, Holly, aki éppen azon a napon pusztult el, amikor nálam jelentkezett a gyomorfájás” – folytatta.
„De a Holly, akit ott láttam a fenséges fa alatt, fiatal volt – talán két-három éves. Úgy nézett ki, mint amikor először hazavittem. Csillogott a bundája, tele volt élettel. Annyira örült, amikor meglátott, hogy az apró teste remegett, és ide-oda csóválta a farkát.”
Ugyanakkor azt is felidézte, hogy miközben sírva átölelte a kutyáját, hallotta, hogy valaki a nevén szólítja a távolból, és tudta, hogy a férje az.
Elmesélte, hogy „félelmet érzett” a férje hangjában, és ekkor érezte, hogy visszahúzzák a testébe.
A nő később az intenzív osztályon ismét „kilépett a testéből”, de ezúttal egy buddhista szerzetes volt a személyes vezetője a „túlvilágon”.
Keddre, a tervezett endoszkópia előtt már visszatért a testébe, és öt napos kórházi tartózkodás után a belső vérzése megszűnt, és felépült.
A YouTube-on megosztott videó sok felhasználóra erőteljes hatással volt, az egyik kommentelő így fogalmazott: „Most sírok, ez a kedvenc elképzelésem a mennyországról: állatok és a természet vesz körül.”
Egy másik hozzászóló pedig így írt: „Remélem, amikor meghalok, láthatom az összes állatot, akivel életem során találkoztam. Jó lenne a szeretteimet is látni, de igazán az állatokat szeretném látni.”
Valaki más így fogalmazott: „Fájdalomban születünk, és az életünk nagy részét azzal töltjük, hogy ezt érezzük vagy próbáljuk elkerülni – akár testi, akár lelki értelemben. Ez határozza meg leginkább az életünket: a fájdalom hajtja a szeretet utáni éhséget és annak keresését.”
Pamela Nance úgy fogalmazott, hogy túlvilági tapasztalatai segítettek neki megérteni az élet értelmét: „Tisztelem az élet minden formáját. Ez az élmény ráébresztett arra, hogy bár amit most látunk, az valós ebben a háromdimenziós világban, az igazi életünk, a valódi énünk a túloldalon van.”
Hozzátette, hogy „kapcsolatban állunk a forrással, a teremtővel, és azzal a szeretettel – a feltétel nélküli szeretettel –, amely átjárja a létezés ezen területét”.
„Mindannyiunkat összeköt ez a szeretet. Az egyetlen dolog, ami elválaszt minket egymástól, ami szétválaszt minket, az a félelem. Ennek pedig nincs helye, mert mindannyian összekapcsolódunk egymással. Lelkünkben, szellemünkben és tudatunkban mindannyian egyformák vagyunk. És ha egyszer átélünk egy ilyen élményt, akkor teljesen világossá válik, hogy mindannyian összekapcsolódunk egymással. Ez az üzenetem: hogy minden a szeretetről szól.”
