Abdul Rasheed és öccse, Shoaib Ahmed a pakisztáni Beludzsisztán (Balochistan) tartományból származnak, egy kis faluból, de egy furcsa rendellenesség következtében gyakorlatilag az egész ország megismerte őket.
A fiúk nappal ugyanolyanok, mint bármelyik másik gyerek, kimennek a szabadba, sétálnak, és játszanak a barátaikkal. Amikor azonban lemegy a nap, furcsa dolog történik velük: egyszerűen elveszítik az irányítást a testük fölött, lebénulnak, és reggelig nem bírnak megmozdulni vagy megszólalni.
Másnap, amint a nap felkel, minden kezdődik elölről: úgy kelnek fel, mintha az előző éjszakai bénulás soha meg sem történt volna.
Édesapjuk, Muhammad Hashim azt mondta, amikor kiskorukban először jelentkeztek a furcsa tünetek, azt hitték, valamilyen gyerekkori betegségről lehet szó, amit idővel majd kinőnek – ez azonban nem történt meg.
A család megpróbált magyarázatot találni, de sikertelenül. „Sokszor elvittük őket a kórházba, de az orvosok nem értették, mi bajuk lehet” – magyarázta az édesapa egy 2017-ben készült dokumentumfilmben, ami megpróbált magyarázatokat találni a furcsa esetre.
A fiúk története 2016-ban vált ismertté egy riportot követően, amit egy Irfan Hashmi nevű újságíró készített róluk. Ezután egy orvosprofesszor, Javed Akram is elkezdett foglalkozni az esettel, és a testvérek édesapjuk kíséretében a fővárosba, Iszlámábádba utaztak, hogy különféle vizsgálatokat végezzenek rajtuk. Közben a környezetükre vonatkozó vizsgálatokat is végeztek, többek között víz-és talajmintát vettek a faluban, ahol laknak.
A „napelemes fiúk” esete – ahogy a médiában nevezték őket – olyan rejtélynek bizonyult, ami komoly fejtörést okozott az orvosoknak. Egyes szakértők felvetették, hogy esetleg Münchhausen-szindrómával lehet dolguk, aminek jellemzője, hogy a beteg testi, organikus tüneteket színlel és a betegszerep felvételére törekszik, elsősorban azért, hogy felhívja magára a figyelmet. „Egy ponton azzal is meggyanúsították őket, hogy színlelnek, és megpróbálnak pénzt szerezni az emberektől” – mondta dr. Javed Akram.
Miután a Münchhausen-szindróma lehetőségét kizárták, a szakértők elkezdték megvizsgálni a lehetséges genetikai tényezőket. A fiúknak volt még két testvére, de ők mindössze néhány héttel a születésük után meghaltak, miután ugyanezek a tünetek jelentkeztek náluk. Lánytestvérüknél azonban nem jelentkeztek a tünetek.
„Az egyik feltűnő dolog az volt, hogy a másik két fiú meghalt egy hasonló betegségben, a másik pedig az, hogy ez csak a család férfi tagjait érintette, a nőket nem, így érthető módon a genetika irányában kezdtem el gondolkozni” – mondta dr. Akram.
A genetikai rendellenesség lehetőségét az a tény is fokozta, hogy a fiúk szülei első unokatestvérek – az ilyen házasságok nem számítanak ritkaságnak Pakisztánban. Az orvosok azonban nem tudják, hogy mely géneknek lehet ilyen súlyos és elszigetelt hatása a fiúk viselkedésére.
CT-vizsgálatot is végeztek, de az eredmények nem mutattak semmilyen rendellenességet. Javed Akram ezek után felvette annak a lehetőségét, hogy a fiúknak esetleg alacsony lehet a dopaminszintje, ami többek között a Parkinson-kór egyik jellemzője. Ezért az orvos egy kísérleti gyógyszeres kezelést javasolt, egy olyan gyógyszerrel, ami bejut a központi idegrendszerbe, és ott dopamin képződik belőle.
A kísérlet sikeres volt. Abdul Rasheed és Shoaib Ahmed visszanyerték a motoros készségeiket, és a bénultságuk elmúlt. Életükben először tudtak éjszaka mozogni és beszélni. Ez a gyógyszeres kezelés segíthet a fiúknak normális életet élni, de az orvosok továbbra is kutatják, pontosan mi okozhatja a rendellenességet.
