Nagy eladási sikereket ér el Törökországban az első olyan női magazin, ahol a modellek fejkendőt viselnek. Az júniusi első kiadás óta a forgalomba hozott példányok száma tízezerről harmincezerre emelkedett.
Az Ala magazin (arabul azt jelenti: kiváló) városi muszlim nőknek szól, akik továbbra is a konzervatív öltözködést követik, de mégsem akarják, hogy elszaladjon mellettük a divat. A lap alapítója, Mehmet Volkan Atay muszlim életmódmagazinként definiálta az újságot, amelyben téma a divat, a dekoráció, a gyerekek és a karrier; a szex azonban nem kerül szóba. Flörttippek helyett pedig vallásos szerelmi költeményekkel ismerkedhetnek meg az olvasók, írja a HVG.
A konzervatív nézeteket vallók szerint a lap a nyugati kapitalizmus hatására indult, szerintük a luxus, a divat és az iszlám értékei összeférhetetlenek, ezért tiltakoznak ellene. Ezra Sezi divatszerkesztő, az Ala ügyvezető szerkesztője szerint „Sok nő azért visel újra fejkendőt, mert a mi öltözékünket is divatosnak találja.”
A török nők közel 70 százaléka ugyanis elfedi a haját, sokan hagyománytiszteletből, mások pedig vallási meggyőződésből.
Forrás: HVG