KezdőlapVilágSzázhetven órán át sütik a palacsintát Derekegyházon

Százhetven órán át sütik a palacsintát Derekegyházon

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Újabb palacsintás rekord felállítását határozták el Derekegyházon: idén a hatodik Palacsinta Fesztiválon 170 óráig forgatják majd a sütőket a falusiak.

Eddig minden évben született magyar rekord. Tavaly 105 órán át sütöttek és 22 ezer palacsintával zárták a fesztivált, amit idén szeretnének túlszárnyalni. Ezért elhatározták, hogy több mint egy hétig állnak majd a tűzhely mellett a kétóránként beosztott lakosok a főtéren – mondta el pénteken Szabó István, a Csongrád megyei település vezetője az MTI-nek.

Négy tűzhelyen tizenkét sütővel készítik a palacsintát szombat délutántól jövő szombat estig. Tavaly mintegy 400 liter tejre volt szükség a tésztához, idén a számítások szerint 600 liter kell majd. Emellett 800 kilogramm liszttel, hozzávaló cukorral, tojással készülnek. Utóbbi minősített termelőktől, frissen érkezik majd naponta a falu konyhájára, ahol a tésztát elkészítik.

A közös mellett egy egyéni rekordkísérlet is zajlik majd: az egyik szervező ugyanis elhatározta, hogy addig süti a finomságot, amíg bírja.

Idén is elkészül Derekegyház 150 centiméter átmérőjű óriás palacsintája, melyet 2010-ben sütöttek meg először. Akkor ez volt a rekord.

A palacsintafogyasztás egész héten ingyenes lesz. Egy becsületkasszát helyeznek ki, amelybe mindenki annyi pénzt helyezhet el, amennyit a derekegyházi hátrányos helyzetű gyermekek nyaraltatására szán – tette hozzá a polgármester.

Az egyhetes fieszta alatt minden nap egy-egy környező települést látnak vendégül Derekegyházon. A hét vendég a palacsintáért cserébe színes programokkal érkezik.

A jövő hét végén a már tizenhetedik alkalommal megrendezett Falunapok zárják a programsorozatot. Szombaton 2012 méteres palacsintafutással, majorette-felvonulással, divatbemutatókkal, hagyományőrző programokkal és palacsintatánccal várják a Derekegyházra érkezőket, a napot tűzijáték zárja. Vasárnapra családi napot szerveztek.

Forrás: MTI, Fotó: Facebook

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Ez is érdekelhet