A Montana állambeli 47 éves Anthony Olson 9 éven át kapott kemoterápiás kezelést egy téves diagnózis miatt, amit 2011-ben egy Dr. Thomas Weiner nevű orvos állított fel. A férfi a kezelés miatt súlyos mellékhatásoktól szenvedett, ezért abbahagyta a tanulmányait, és visszaköltözött a szüleihez – írja a ProPublica.
2016-ban egy másik orvos aggályokat fogalmazott meg az esettel kapcsolatban, de a kórház belső bizottsága csak 2019-ben vizsgálta ki az esetet, majd egy évvel később elbocsátotta Dr. Weinert.
Olson már korábban is több egészségügyi problémával küzdött. 4 éves volt, amikor cukorbetegséget diagnosztizáltak nála, ezenkívül vérszegénységben szenved, és 29 évesen sikertelen veseátültetésen esett át, ezért dialízisre szorult, de mindennek ellenére szeretett volna a lehető legnormálisabb életet élni, karriert építeni és családot alapítani.
2011-ben azonban Dr. Weiner aki a helyi kórház onkológiai osztályának vezetője volt, mielodiszpláziás szindrómát diagnosztizált nála. Ez lényegében egy gyűjtőfogalom, ami olyan betegségeket foglal magában, amelyeknél a csontvelő, illetve a vérképzés abnormálisan működik, és gyakran a leukémia előfutárának tartják.
Az orvos ekkor azt mondta neki, hogy ha nem kezdi el azonnal a kezelést, már csak hónapjai lehetnek hátra, és még abban az évben meghal. Olson 9 éven át intenzív kemoterápiás kezelést kapott, heti 4 alkalommal, és súlyos mellékhatásoktól szenvedett.
„Ez a diagnózis megváltoztatta az életem irányát” – mondta a most 47 éves férfi. „Már nem álmodtam arról, hogy karrierem lesz, és azt kérdeztem magamtól: Mihez tudok kezdeni most? Mi a legfontosabb a számomra? Sok időt töltöttem azzal, hogy ezen gondolkodtam, de nem volt sok pénzem, különösen a kezelésekre, és nem volt mit tennem. Megrekedtem” – idézte fel az átélteket.
Mindeközben azonban eszébe sem jutott kételkedni az orvosában. „Azt hittem, hogy Dr. Weiner segít nekem. Szerencsésnek éreztem magamat, hogy ilyen jó orvosom van egy ilyen kis közösségben, mint a miénk.”
2016-ban egy másik orvos, Dr. Robert LaClair vesespecialista, aki a dialíziseit irányította, aggódni kezdett vérének magas vastartalma miatt, ami komolyan veszélyeztette a belső szerveit és akár halálos is lehetett volna.
2019-re LaClair gyanította, hogy Weiner tévesen diagnosztizálta Olsont, és sürgette a betegét, hogy kérjen egy második véleményt. A kórház belső bizottsága végül kivizsgálta az esetet, és a független elemzések bebizonyították, hogy a szövetminták nem mutatták a betegség jeleit. Dr. Weiner azonban azt mondta a betegnek, hogy „ez csak a kezelés hatékonyságát bizonyítja, és javasolta a kemoterápia folytatását.”
Dr. Weiner számára a kezelések előírása anyagi nyereséggel járt, 2009 és 2020 között több mint 20 millió dollárt keresett az onkológiai kezelésekkel, és a betegszámát napi 12-13-ról 35-40-re növelte. Az orvos azonban visszautasította a vádakat, miszerint a haszonszerzés érdekében fölösleges kezeléseket írt volna elő a betegének mondván: „Ez nem jelenti azt, hogy nem volt beteg. Ez csak azt jelenti, hogy a kezelés bevált, és a rák visszahúzódott.”
Olson 2022-ben beperelte a kórházat, de végül peren kívüli egyezségre jutottak.
Nem ez az első eset, hogy Dr. Weiner gyanúba keveredett nem megfelelő ellátás miatt. Egy másik betegénél, Scot Warwicknál 4. stádiumú tüdőrákot állapított meg, és a férfi 11 éven át kapott kezelést. Miután Warwick 2020-ban meghalt, a családja a boncolásból megtudta, hogy valójában soha nem volt rákos. Weiner azonban ragaszkodott ahhoz, hogy beteg volt, és a többi orvos tévedett.
Miután elveszítette az állását, az orvos beperelte a kórházat, és az ügy jelenleg a Legfelsőbb Bíróságon van. Számos régebbi páciense továbbra is kitart mellette, létrehoztak egy We Stand With Dr. Tom Weiner nevű Facebook csoportot, ami 4000 taggal rendelkezik, és több száz tüntetést szerveztek a kórház előtt.
„Korábban valószínűleg én is az ő oldalán álltam volna, amíg az egész ki nem robbant, és rá nem jöttem, hogy mi is folyik valójában” – mondta Olson, aki 2023 nyarán végre új vesét kaphatott, de továbbra is számos egészségügyi problémával küzd.