A 37 éves texasi származású JD és a 34 éves Britney Lott 2008-ban ismerkedtek meg egy iraki bevetésen. Később visszavonultak a katonai szolgálatból, és egy átalakított iskolabusszal 2018 óta járják az Egyesült Államokat. Hét gyereküket is az úton nevelik.
JD megismerkedésükkor a második bevetésén volt, Britney-t pedig a San Antoniói Lackland bázisról helyezték át, és nem volt megfelelően felkészülve a bevetésre – írja a The Epoch Times.
A felettesének kellett kölcsönadnia neki egy egyenruhát, ami a kelleténél négy számmal nagyobb volt, és mivel napszemüvege sem volt, photokeratitis (más néven hóvakság) alakult ki nála az erős napsütés miatt, ezért néhány napig úgy kellett körbevezetniük. Ennek ellenére már rögtön az első találkozásukkor lenyűgözte JD-t.

Gyakran találkoztak egymással, és Britney végül megadta a telefonszámát a férfinak. Sokat beszélgettek, és minden szabadidejüket együtt töltötték. Nem sokkal később JD 7 hónapig Hawaiin állomásozott. Amint hazatért, Britney is leszerelt, és összeházasodtak.
A pár ezután a texasi Lubbockba költözött, ahol JD be akarta fejezni a műszaki egyetemet. Az évek során hét gyerekük született – hat fiú és egy lány: Gunner 11, Kinsey 9, Schofield 7, Audie 5, Swift 3, Uriah 2 éves, Aquila pedig 2 hónapos.
JD és Britney mindig is kalandvágyó emberek voltak, 2017-ben pedig megszületett a mindent megváltoztató ötlet. JD keresztény családban nőtt fel, de a hite korábban nem volt nagy hatással az életére. Ez azonban megváltozott.
„Isten körülbelül 8 hónapon át a spirituális növekedés időszakán vezetett keresztül engem. A vége felé egy napon látomást küldött nekem egy bárka építéséről: ez volt a buszunk. Nagyon mély hatást gyakorolt rám, ezért megbeszéltem Britney-vel” – mesélte a férfi.

Érdekes módon Britney éppen akkoriban mesélt a gyerekeknek Noé bárkájáról, így az egész valóban sorsszerűnek tűnt. A házaspár egy héten belül vásárolt egy régi iskolabuszt, és bár a felújítás és átalakítás komoly kihívásnak bizonyult, jól boldogultak vele, mivel volt már némi tapasztalatuk korábbi otthonaik felújításából. „Én lettem a tervező, ami nagyon szórakoztató volt. JD-nek jutott a nehéz munka” – mondta Britney.
Amikor JD elkezdett dolgozni a buszon, ő és Britney még egy vállalkozást is vezettek, egy fejlesztő programot gyerekek számára. De amikor a férfi hangszálait megműtötték, és 3 hónapig nem tudott beszélni, minden idejét a busz átalakításának szentelhette.
A házaspár mindent tudatosan megtervezett, hogy a busz minden igényüknek megfelelő otthon lehessen. A gyerekek „szobája” a busz hátsó részében található, ahol emeletes ágyakat szereltek fel. Van egy fürdőszoba is, komposzt WC-vel, zuhanyzóval és fürdőkáddal; valamint egy amerikai stílusú konyha-nappali, ami a szülők hálószobájaként is szolgál egy lenyitható ággyal.
„Úgy döntöttünk, hogy szükségünk van egy mosó- és szárítógépre – ez igazi életmentő – és rengeteg tároló helyre a ruháknak és élelmiszereknek” – mesélte Britney.

A család végül 2018 októberében indult útnak, és ezzel egyúttal a hagyományos iskolarendszert is maguk mögött hagyták. JD és Britney annak idején mindketten állami iskolába jártak, és legidősebb gyereküket, Gunnert kezdetben egy lubbocki keresztény magániskolába íratták be. De csalódtak az intézményben, ezért később inkább otthoni oktatással próbálkoztak minden gyerekük esetében. Kiválasztottak egy alapvető, tankönyvalapú tantervet, ami a matematikára, az írásra és olvasásra, történelemre, természettudományokra és bibliai ismeretekre összpontosított, és ezt gyakorlati ismeretekkel, tanulmányi kirándulásokkal bővítették ki.
„Ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy a forrásnál tanuljunk különféle témákról. Magával ragadó oktatási élmény” – magyarázta Britney, hozzátéve, hogy a gyerekek is nagyon élvezik.
„A mindennapi életünk sok szempontból normális. Reggelente megvetjük az ágyat, és elkészítjük a reggelit. Reggeli után igyekszünk egy kis családi imádságot tartani. Nálunk egész évben van iskola, de igyekszünk még a nap első felében túlesni rajta. Délután néha túrázunk, vagy meglátogatunk egy helyi nevezetességet” – számolt be mindennapjaikról az édesanya.
Pennsylvania északi részét, Michigant, Wisconsint, Nevadát, Utah-t és Alaszkát leszámítva, a család már mindent bejárt az Egyesült Államokban. Azt mondják, az egyik legnagyobb kihívás, hogy ellen tudjanak állni egy-egy új helyszín izgalmának, hogy a munkájukra és a tanulásra is elég figyelmet tudjanak fordítani. A buszjavítások, az utazástól való rosszullét, vagyis kinetózis és a rossz időjárás további nehézségeket jelentenek.

„Ha napokig esős az idő, nehéz összezárva lenni egy kis lakóbuszban” – mondta Britney, de azt is hozzátette, hogy az útközben szerzett élmények kárpótolnak ezekért az apró kellemetlenségekért.
Néha veszélyesebb kalandjaik is akadnak, egy alkalommal például a Glacier Nemzeti Parkban megfigyeltek egy grizzly medvét, ami éppen hegyi kecskéket kergetett. A medve közben elég közel került a családhoz, és két lábra ágaskodott az ösvényen, de szerencsére végül nem támadt rájuk.
„Akkor még csak öt gyerekünk volt, és rájöttem, hogy ha nekünk támadna, mi nem lennénk olyan gyorsak, mint azok a hegyi kecskék” – idézte fel JD.
A család imádja ezt az életvitelt, és azt mondják, a legjobb az egészben, hogy folyamatosan új emberekkel ismerkedhetnek meg, új barátokat szerezhetnek. Elég rövid ideig maradnak egy helyen, általában csak egy-két hetet, és a leghosszabb idő, amit egy helyben töltöttek négy hónap volt, de a gyerekek nagyon szeretnek úton lenni. Az idősebb gyerekek ugyan kedves emlékeket őriznek azokból az időkből, amikor még saját házuk volt, és egy helyben éltek, de a kisebbek közül már többen is az úton születtek, és csak ezt az életet ismerik.

„Az egyik legjobb dolog az utazásban, hogy az ember elég gyorsan elkezd kapcsolatokat kialakítani” – mondta Britney. A szülők felelősségteljes, tudatosan gondolkodó gyerekeket akarnak felnevelni, és a szerető családi környezetre fektetik a hangsúlyt. Ami a gyerekeik számát illeti, úgy döntöttek, ezt a döntést Istenre bízzák.
„Hiszem, hogy Isten azért teremtette ezt a Földet és az embereket, hogy ápoljuk a Vele való kapcsolatunkat, és hogy megmutassuk az Ő szeretetét másoknak is. Az embereknek közösségben kell élniük, és meg kell osztaniuk egymással az életüket” – magyarázta Britney a családja életfilozófiáját.

A házaspár a közösségi médiában is jelen van, és megosztják mindennapi életük részleteit a YouTube-on, az Instagramon és a saját weboldalukon is. „Remélem, hogy a gyerekeink is hasonló életvitelt folytatnak majd, és mindaz, amit tapasztalnak, a kapcsolataikra is hatással lesz” – mondta JD.
