KezdőlapVilágVéget ért a Csillag Születik zsűritagjának házassága

Véget ért a Csillag Születik zsűritagjának házassága

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Molnár Áron és Duda Éva majdnem 15 évig alkottak egy párt, de a Blikk információ szerint mostanra már hivatalosan is elváltak. A kapcsolatuk végéről már régóta szóltak pletykák, hiszen 2023 óta nem osztottak meg közös tartalmakat, jóllehet korábban nagyon is nyíltan támogatták egymást minden projektjükben. Most több forrás is megerősítette, hogy a házasságuk véget ért.

Molnár Áron nem tagadta a válás hírét, bár nem is nyilatkozott bővebben ezzel kapcsolatban, és csak röviden reagált a Blikk megkeresésére: „Erről nem akarok beszélni” – mondta a színész, aki nemrég egy Instagram videóban azt is megemlítette, hogy jelenleg albérletben él.

Molnár Áron és a 10 évvel idősebb Duda Éva koreográfus kapcsolata korábban abszolút idillinek tűnt, sőt, Molnár Áron a Nagy Ervinnel való barátságát is ennek a kapcsolatnak köszönheti – aki korábban szintén a táncművész szerelme volt.

Utoljára nem sokkal a színész 2023-as Sztárbox győzelme után jelent meg közös poszt a párról, akkor Duda Éva 36. születésnapján köszöntötte fel szerelmét az Instagramon.

„BAJNOK! Fergeteges győzelem volt Áron!!! Egy hete lett vége a Sztárboxnak, ahol gyakorlatilag nem volt ellenfeled. Összesen 3 percet töltöttél a Ringben az egész műsor alatt! Ha minden menet végigment volna, akkor lett volna 24 perc. De nem ez történt. Elképesztő melót raktál bele, 8 hónapon keresztül, heti 5-6 edzés, sokszor reggel 7-től, brutális kiképzőkkel… Izgultam érted közben, főleg amikor nyáron többször jöttél haza bevérzett szemmel, monoklikkal, vagy egy durvább sparring után 2 napig aludtál… Örülök, hogy vége. Bár rendkívül szórakoztatóak voltak az otthoni bemutatók: ütéskombinációk, koreográfiák, lábtechnika, zárd a szöget, test-test-fej, ezt nézd, mellézársz, bám-bám-bimmm, kész, alvás…



Baromi sok energiát tudsz megmozgatni, az adrenalint szerintem belőled akár szintetizálni is lehetne. Ilyen vagy ‘gyárilag’, de ehhez iszonyú odaadás kellett, eltökéltség és szorgalom. Nem spóroltad ki. Ahogy a szerepeidre készülsz, ugyanolyan komolyan vetted ezt is. Akár színház, akár aktivizmus, akár sport! Te meglódulsz a kihívásoktól és a maximumot hozod” – gratulált a koreográfus akkor a férjének.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet