Lacey Buckingham a Washington állambeli Kennwickből egész életében küzdött a testsúlyával, és végül már eljutott arra a pontra, hogy gyakorlatilag mindenben segítségre szorult, ráadásul állandó fájdalomban élt, és attól félt, hogy már túl késő ahhoz, hogy lefogyjon. 36 éves volt, amikor bekerült a TLC csatorna My 600lb Life műsorába, és Dr. Now segítségét kérte.
Lacey elmondása szerint mindig is rajongott az ételért, és az mindennél nagyobb örömet szerzett neki.
„Életem legnagyobb szerelme az étel. Imádom az ételt. Szerintem nincs nagyobb élvezet a világon, mint az evés. Az étel jelent mindent a számomra, és ez mindig is így volt, már a legkorábbi emlékeimben is” – magyarázta Lacey a műsorban.
Ennek ellenére tisztában volt vele, hogy az életmód, amit folytat, egészségtelen, és tudta, hogy muszáj változtatnia.
„Minél többet eszem, annál rosszabb lesz. Azért imádkozom, hogy még ne legyek túl azon a ponton, ahonnan már nincs visszaút” – mondta, hozzátéve, hogy állandó fájdalmak kínozzák, gyakorlatilag a teste minden porcikája fáj, és a helyzet egyre rosszabb – világosan látta maga előtt, hogy hamarosan valami borzalmas dolog történik vele, ha nem sikerül lefogynia.
Lacey a túlsúly miatt cukorbetegségtől, magas koleszterinszinttől és magas vérnyomástól szenvedett, állandó fájdalmat érzett a csontjaiban, ráadásul a szíve és a tüdője is egyre nehezebben viselték a megterhelést. A leghétköznapibb feladatok is kihívást jelentettek a számára, és nagyrészt barátja, Ricky segítségére támaszkodott, akit egy társkereső oldalon ismert meg.
„Első perctől fogva őszinte voltam vele a helyzetemmel kapcsolatban, így tudta, mire vállalkozik. De még így is rosszul érzem magamat miatta, hogy ilyen nagy szükségem van a segítéségre. De nagyon élvezzük egymás társaságát, és nagyon áldottnak érzem magamat, hogy találkozhattam vele” – mondta a nő a kapcsolatáról.
Ricky azt mondta, egyáltalán nem zavarta őt Lacey túlsúlya, de természetesen tisztában volt vele, hogy mindkettőjüknek le kellett volna adniuk jó néhány kilót. Mindenben támogatta barátnőjét, még a fürdőszobában is segített neki, sőt, még a férfi nővére is gyakran a segítségükre sietett – mivel egyikőjük sem vezetett, ő vitte el őket bevásárolni.
Bár Lacey hatalmas áldásnak érezte Rickyt az életében, valószínűleg a férfi engedélyező magatartása is hozzájárult ahhoz, hogy nem tudott javítani helytelen étkezési szokásain.
Lacey végül elhatározta, hogy megpróbál lefogyni, és a híres sebész, Dr. Now segítségét kéri, ezért Rickyvel együtt felkészültek rá, hogy Houstonba utazzanak egy találkozóra.
Lacey útja a továbbiakban is nehéznek bizonyult: a Dr. Now-val való első találkozáskor majdnem 270 kiló volt, és mivel a következő időszakban nem tudott eleget leadni, Dr. Now nem vállalta a gyomor bypass műtétet. Idő közben szakított a barátjával is, és szívproblémák miatt egy alkalommal kórházba is került.
Később azonban sikerült lefogynia 213 kilóra, és visszakerült a programba. A továbbiakban hol visszahízott, hol ismét leadott valamennyi kilót. Már nem dolgozik együtt Dr. Now-val, de folytatja a fogyás felé vezető nehéz utat.