Falusi Mariann 67 évesen is bebizonyította, semmi sem állhat annak az útjába, aki igazán akar valamit. A Pa-Dö-Dö énekesnője az utóbbi két évben nagy átalakuláson ment keresztül: összesen harminc kilót fogyott, és további húszat szeretne még lefaragni magáról. A testi megújulása mögött hatalmas akaraterő áll, amely a lelki egyensúlyt is meghozta számára.
Falusi Mariann az RTL Reggeliben vendégeskedett, ahol sokan meglepődtek, mennyire csinos. Bár negyven éve ismerjük, a Pa-Dö-Dö énekesnője közel a hetvenhez sem változott: ugyanaz a vidám, színes és energikus személyiség, aki a ’80-as években Lang Györgyi oldalán berobbant a köztudatba. Mariann arcán sem látszik az idő múlása: senki sem mondaná meg róla, hogy áprilisban betöltötte a 67-et. Egy dolog azonban feltűnt: az énekesnő lefogyott, és nem is keveset!
Az eredmény mögött egy komoly elhatározás áll: két évvel ezelőtt, amikor a mérleg 124 kilót mutatott alatta, elhatározta, hogy változtat az életmódján. Elsősorban a jó közérzete és az egészsége miatt hozta meg a döntést, amely mellett azóta is kitart.
Falusi Mariann elárulta, nem a gyors megoldásokat kereste, annál inkább a lassú, de biztos fogyást választotta, amihez – bevallotta –, kőkemény önfegyelem kell. A módszere ugyanis a lehető legegyszerűbb: semmit sem von meg magától, csupán a mennyiségekben húzott meg szigorú határokat. Mariann jelenleg 91 kilónál tart, és meg sem áll, amíg el nem éri a 78 kilós álomsúlyát – szemlézte a beszélgetést a Femina.
Falusi Mariann életében a zenésztársa és barátnője halála komoly veszteség volt, amelyet időbe telt feldolgoznia. Ma azonban úgy gondolja, Lang Györgyi elvesztése a fájdalom mellett egy fontos mérföldkő az életében, amely sok mindent más megvilágításba helyezett számára.
Mariann elárulta, azóta megtalálta a lelki egyensúlyát, és teljesen más szemmel tekint az életére. Ma már felhagyott a lázadás régi formájával, abból már volt elég. Azonban a mindig mosolygós, pozitív beállítottságáról továbbra sem hajlandó lemondani, és bizakodva tekint a jövőre.
„Élek! Egyik napról a másikra, és ezen nem változtat semmi” – szögezte le az énekesnő.
