A Farm VIP szerda esti adásában megtartották az évad első farmgyűlését, ahol szavazategyenlőség alakult ki, mivel Blága Tünde és Kiara Lord is 4-4 útilaput kapott, így végül Szalontai Szilvi döntésén múlt, hogy a szépségkirálynő lett a kihívó a párbajban, míg a kihívott választhatta meg a párbajnemet. Az ügyességi feladatban végül Blága Tünde maradt alul.
A feladat az volt, hogy 9 csavart helyezzenek egymásra egy hosszú pálcika segítségével, úgy, hogy a torony legalább három másodpercig megálljon. Tündének kezdetben nagyon remegett a keze, ezért nehezen tudta elkezdeni a feladatot, és bár sikerült annyira megnyugodnia, hogy neki tudjon fogni az építésnek, sőt, még egy jól működő stratégiát is kidolgozott az elemek elforgatásával, végül Kiarának sikerült gyorsabban teljesíteni a feladatot.
A Miss Universe Hungary 2023-as győztese nem volt elégedett a párbaj eredményével, különösen mivel úgy érezte, az ellenfele az ő módszerét másolva győzött. A Borsnak nyilatkozva arról is mesélt, hogy érezte magát a versenyben, miután egyértelmű feszültség alakult ki köztük Dávid Petrával és Kiara Lorddal, illetve mit élt át, amikor kiesett.
Blága Tünde nem kímélte két versenytársát, akikkel konfliktusba keveredett, és egyértelműen kimondta, hogy kényelmetlen helyzetbe kényszerítették.
„Voltak traumák az életemben, és ha stresszhelyzetbe kerülök, akkor az agyam leblokkol, kell egy kis idő, mire össze tudom szedni magamat fejben. Ráadásul bizonytalanná tett, hogy Dávid Petra és Kiara Lord olyan csúnyán belém álltak. Nagyon rossz volt hazajönni, szerettem volna maradni még, megerősödni, kibontakozni. Én úgy képzeltem, hogy ez az egész visszarepít majd a gyerekkoromba, de végül nem így lett, mert ez a két nő rontotta a légkört. Olyan ez, mint egy tál alma, amiben ha van egy romlott, akkor hamar a többit is megrontja” – mondta a Borsnak.

„Ha Kiara esett volna ki, mindenkinek jobb lett volna, arról nem is beszélve, hogy ő végül az én taktikámmal, vegyesen elforgatva rakta ki a csavartornyot” – tette hozzá.
Azt is elmondta, hogy általában nem szokott belemenni a konfliktushelyzetekbe, de itt úgy érezte, meg kell védenie magát. „Akkor azt éreztem, hogy kizárólag ellenem irányul minden, de most, hogy nézem a műsort, már látom, hogy ők ilyenek, mindenkivel ezt csinálják. Nyilván látták, hogy velem ezt jobban meg lehetett csinálni, mert én nem vagyok olyan, aki nagyon beleállna a konfliktusokba. Én a megbeszélés híve vagyok és ez ezután is így marad” – mondta.
Elmondása szerint Petra ugyan utólag bocsánatot kért, Kiara azonban nem. „Petra bocsánatot kért, de szerintem nem volt annyira őszinte. Ha valakit megbántunk, akkor egy bocsánatkéréssel nem mindig lehet helyrehozni a dolgokat. Akkor kell megfontoltan gondolkodni és úgy viselkedni, hogy akarva sem bántsunk meg senkit. Ha az ember akar, akkor igenis tud magának parancsolni e tekintetben. Én is ugyanolyan nehézségeknek voltam kitéve, csak még az ő áskálódásukkal is szembe kellett néznem. Kiara egyébként nem kért bocsánatot, vele azóta sem beszéltük meg. Nem ugyanazok az értékrendjeink és nem is lesznek. Összességében véve voltak nagyon jó pillanatok, lehetett volna ez egy megtisztulás mindenkinek, nekünk pedig össze kellett volna tartani” – foglalta össze.
Blága Tünde négy évvel ezelőtt élte át élete legnagyobb tragédiáját, amikor olasz származású kedvesével Tenerifén nyaraltak, amikor a férfi egy vízparti balesetben életét veszítette, barátnője szeme láttára.
„Állt egy sziklán a barátjával, én fentről néztem őket. Elindultam lefele, egy lépcső vezetett oda, ahol ők álltak. Láttam, hogy a semmiből jön egy nagy hullám. Tényleg a semmiből, mert addig csak ilyen kicsik voltak. Az a hullám akkora volt, hogy magával ragadta a páromat meg a barátját, és bevitte őket az óceánba. Sajnos a párom nem élte túl. Ez óriási lecke volt az életemben. Ha elindultam volna hamarabb, körülbelül tíz másodperccel, akkor én is meghallhattam volna” – mesélte egy évvel ezelőtt Tünde a Palikék Világában.
Blága Tünde egyszerre érezte akkor a veszteséget, de ugyanakkor a hálát is, amiért túlélte, és a szüleinek nem kellett átélni azt, amit kedvese szüleinek.
A szépségkirálynő elmondta, élete legmegrázóbb élménye volt szerelme elvesztése, sokáig kereste a kiutat, altatókat és nyugtatókat szedett, pszichológus segítségét kérte. Nagyjából 4 hónap után tudatosult benne, hogy mi történt, és hogy nem tudja visszafordítani az időt. Ekkor döntötte el, hogy muszáj tovább lépnie az életben.
Tünde azt is kifejtette a Palikék Világában, hogy csaknem két és fél év kellett ahhoz, hogy mára teljesen fel tudja dolgozni párja elvesztését.