Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Mint ahogy a Twice.hu is beszámolt arról, szombat késő délután halálra gázoltak egy kisfiút Zuglóban, akiről később kiderült, L.L. Junior kisfia.

A gyerek olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy a mentősöknek már nem sikerült megmentenie az életét, egy órán át küzdöttek érte.

A BorsOnline szerint L.L. Junior volt párja, a gyerekek édesanyja egy zuglói rendezvényen volt a két kicsivel, amikor hazafelé indultak, a Vezér utca és a Füredi utca sarkánál a kisfiú váratlanul kirántotta a kezét édesanyja szorításából és kiszalad a zebrára, amikor a jelzőlámpa pirosan világított. Ekkor az első érkező autó, egy ezüstszínű Opel elütötte a kisfiút, aki több métert repült.

A Blikknek nyilatkozó szemtanú szerint egy ismerőst láthatott meg a kisfiú, ezért szalad ki az úttestre.

“Egy fiatal nő, pici gyermekével kelt útra a zebrán. Egyszer csak a kisfiú kirántotta a kezét, és kiabálva elkezdett szaladni a túloldalra. Többen azt mondták, egy ismerőst látott meg, hozzá akart átszaladni, de abban a pillanatban érkezett az autó. Úgy tűnt, nem jött gyorsan, de itt több lámpa is megfogja az autósokat, ezen a szakaszon nem lehet nagyon nyomni neki. Az idős sofőr, aki egy vele körülbelül egyidős nővel utazott, annyira rosszul lett, hogy őt is mentő vitte el a helyszínről.”

L.L. Junior az Esztári Lecsófesztiválon adott koncertje után tudta meg, hogy kisfia elhunyt, vasárnap közösségi oldalán ezt írta rajongóinak.

A kisfiú édesanyja, H. Csilla képtelen túltenni magát a történteken, magát okolja kisfia haláláért. A balesetet okozó 76 éves sofőr sem tudja túltenni magát a tragédián, holott biztos benne, hogy minden szabályt betartott, és a rendőrség szerint sem merült fel ittas vezetés gyanúja.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!