Havas Henrik múlt héten a Heti Havas című műsorban hozta nyilvánosságra, hogy prosztatarákkal küzd. Azóta az újságíró a Fókusznak is adott egy interjút, amiben bővebben beszámolt a betegségéről, valamint arról, mit gondol a magyar egészségügyről általában.
Havas Henrik 12 évvel ezelőtt egyszer már legyőzte a rákot, akkor a vastagbelében találtak egy daganatot, amit műtéttel távolítottak el. A beavatkozás során azonban a vártnál jóval nagyobb részt kellett eltávolítaniuk a vastagbeléből, ráadásul a lépét és a hasnyálmirigye egy részét is.
Akkor 15 kilót fogyott, és cukorbetegség alakult ki nála. Az évekkel ezelőtti műtét a mostani kezelési lehetőségekre is hatással volt: a műtét szóba sem jöhetett megoldásként, így maradt a sugárkezelés.
28 sugárkezelésen van túl, és az orvosai szerint 95% az esély arra, hogy a kezelések után teljesen felépül, mivel nincsenek áttétek és egyéb komplikációk. Biztosat azonban majd csak július végén fog tudni, amikor visszamegy felülvizsgálatra, amit bizakodva vár, mivel úgy érzi, jó orvosok kezébe került, és azt mondja, nincs halálfélelme.
Ami azonban a magyar egészségügyet illeti, arról már egyáltalán nincs jó véleménye. „A magyar egészségügyről nagyon rossz benyomásaim vannak. Katasztrófa. Tehát amiről nem nagyon tudnak, meg nem is reklámozom, de két évvel ezelőtt szívbillentyűt ültettek be a bal szívpitvarba. De ez a magyar egészségügy. Hogy ugye én golfoztam és teniszeztem, és aztán most teljesen mindegy, hogy hogyan, a lényeg az, hogy a lábammal meg a derekammal bajban vagyok, ezért a sportot most mellőznöm kell. Az asszisztensem nem adta fel, az Ágnes, elcipelt mindenhova, például a Sportkórházba. Akkor már az én derekamat meg a térdemet ezerszer megnézték. Mondtam, megint ki fogok kötni a neurológián, és akkor megint szúrkálnak, aztán megint kiderül, hogy semmi bajom nincs. Na mindegy. Erre a neurológián a hölgy – ez a magyar egészségügy – lapozgatja a leleteimet, azt mondja, Havas úr, a maga szívét az utóbbi tíz évben nem nézték meg? Mondom nem” – mesélte a Fókusznak.
Mint mondja, nagyon sokat számít, milyen orvosok kezelik az embert, és neki ebből a szempontból szerencséje volt. „És itt nincs olyan, hogy tévésztár, meg Heti hetes. Ez apróságokban érdekes lehet, hogy előbb hívnak be, mint mást… De szerintem az, hogy én Havas Henrik vagyok, annak semmi köze ahhoz, hogy milyen orvoshoz kerülök. Tehát bízzanak a szerencséjükben, hogy olyan jó orvosokhoz kerülnek, mint én.”