Elizabeth és Fernando Jimenez elvesztették lányukat, Mariát, de ahelyett, hogy dühöt éreznének a volán mögött ülő személy iránt, aki gyorshajtásával balesetet okozott és megölte a lányukat, inkább aggódnak a férfi miatt.
Elizabeth és Fernando Jimenez néhány nappal azelőtt vesztették el a lányukat, Mariát, hogy betöltötte volna a 24 évet. Az angliai Surrey-ből származó családot szörnyen lesújtotta a tragédia, de ahelyett, hogy haragot táplálnának a balesetet okozó sofőr iránt, aggódnak a férfi miatt. Megbocsátottak neki a történtekért, sőt, még az otthonukba is befogadták egy időre, és a „fiuknak” nevezték őt. A baleset után a Jimenez család kötelességének érezte, hogy segítsen Nick Tay-nek, mivel a férfi nagyon távol volt a családjától.
Nick családja Szingapúrban él, és a férfi csak egy évvel a baleset előtt érkezett Angliába. A baleset napján Maria és Nick vacsorázni mentek az egyházi kórusukkal, és mivel a lány alkoholt fogyasztott, megkérdezte Nicket, haza tudná-e vinni. A hazafele úton Nick a megengedett sebesség több mint kétszeresével száguldott London délnyugati részén, majdnem 110 km/óra sebességgel, amikor nekiment a középső elválasztó sáv falának, és kicsúszott az útról. Maria nem volt bekötve, és kirepült az autóból. Nick kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
Nicket őrizetbe vették, majd később börtönbe került. Maria szülei kezdetben nagyon eltérően reagáltak. Amikor elmentek, hogy átvegyék Maria holttestét, Elizabeth szinte azonnal Nickre gondolt: „Várjunk csak egy percet, ki van Nick mellett a rendőrségen?” – gondolta. „Tudtam, hogy a családja Szingapúrban él. Arra gondoltam, biztos kétségbeesett. Pedig azelőtt még soha nem találkoztam ezzel az emberrel.” Fernandót viszont elöntötte a düh. Egyrészt önmagát hibáztatta, amiért autót vett a lányának, másrészt Nicket, és azt mondta „egy machetevel akar végezni vele”.
Maria szülei megbocsájtottak a fiúnak.
„A bosszúról való fantáziálás kezdetben segített, de azt is tudtam, hogy nem akarom, megkeseredett emberként végezni.” – mondta később Fernando. „Eleinte nagyon nehéz volt megbocsátani Nicknek, de aztán rájöttem, hogy nem arról van szó, hogy neki megbocsássak, hanem arról, hogy megbocsássam a butaságát. Maria nagyon fontos volt a számomra, és tudtam, hogy ha itt lenne, azt akarná, hogy bocsássak meg Nicknek. Ezért ezt az álláspontot választottam, hogy tiszteletben tartsam Mariát. Nagy segítséget jelentett, amikor rájöttem, hogy nem hibáztathatom Istent, vagy valaki mást. Baleset volt.” Amíg zajlott a bírósági eljárás Nick a Jimenez családnál lakott.
Ez idő alatt Nick szoros kapcsolatot alakított ki Maria szüleivel. „Ez nagyon jó időszak volt mindkettőnk számára a gyógyulás folyamata szempontjából, és lehetővé tette számomra, hogy szeretettel és megbocsátással nézzek szembe a jövővel. Ma már én is úgy szeretem Nicket, mint a saját fiamat.” – mondta Fernando.
Elizabeth nem akarta kriminalizálni a fiatal férfit, annak ellenére, hogy tettei a lánya halálához vezettek. Még az ügyésznek és a bírónak is írt egy levelet, amelyben azt kérte, legyenek vele elnézőek. „Nem láttam értelmét, hogy bűnözőt csináljanak Nickből. Sokkal jobb megoldás lett volna, ha kötelezik, hogy újra letegye a gépjárművezetői vizsgát, és részt vegyen egy tanfolyamon a sebességtudatosságról, és talán egy gyásztanácsadáson is. Akkor befejezhette volna az egyetemet.”
Maria Jimenez a Brighton University nyelvészeti szakán tanult. Beszélt angolul, spanyolul és koreaiul, és azt tervezte, hogy az egyetem elvégzése után Koreába megy. 2018 februárjában Nick a Maidstone börtönbe került, ahol csatlakozott a Beating Time című énekprogramhoz, amely segít a foglyoknak újra felépíteni az életüket. A börtönben még egy dalt is írt Mariának „Closer” címmel.
Három és fél év után Nicket szabadon engedték, és közvetlenül a repülőtérre vitték, hogy visszatoloncolják Szingapúrba.