Hat ember meghalt, tizenöten pedig megsérültek a november 7-i krakkói lövöldözésben. A lengyel hatóságok újabb részleteket hoztak nyilvánosságra: a fegyveres férfi egy közlekedő villamosra is tüzet nyitott az autójából, és szétlőtte a vezetőfülke ablakát. A rendőrség azt is megerősítette, hogy a támadó lengyel állampolgár, akit annak ellenére sikerült azonosítaniuk, hogy nem voltak nála személyazonosító okmányok.
A lengyelországi Krakkó történelmi központjában szombat délután elkövetett fegyveres támadásról óráról órára újabb információk derülnek ki. A kezdetben két halálos áldozatról szóló jelentéseket többször módosították, a legfrissebb hivatalos adatok szerint már hat ember vesztette életét: négy nő és két férfi.
A tizenöt sérült között két rendőr is van, egyikük súlyos állapotban került kórházba. A támadót a rendőrök tűzharcban megsebesítették és elfogták, majd kórházba szállították.
A hatóságok tájékoztatása szerint a férfi egyedül cselekedett. A lövöldözés indítéka egyelőre ismeretlen.

Egy közlekedő villamosra is rálőtt az autóból
A krakkói önkormányzat és a városi közlekedési vállalat, az MPK közlése alapján a fegyveres egy 1-es járatszámú villamost is megtámadott, miközben autóval haladt a városközpontban.
Az incidens a Mindenszentek terén, a Plac Wszystkich Świętych közelében történt, nem messze Krakkó híres főterétől. A támadó a jármű belsejéből adott le lövést a villamosra, amelynek következtében betört a vezetőfülke ablaka.
A villamosvezető és az utasok sértetlenül megúszták a támadást. A városi közlekedési vállalat szerint a lövések nem okoztak személyi sérülést a járművön.
A BBC és a krakkói önkormányzat tájékoztatására hivatkozva arról számolt be, hogy a villamos lehetett a fegyveres első célpontja. A hatósági közlés ugyan megerősíti a jármű megtámadását, a lövések teljes időrendjét még vizsgálják.
A támadó ezt követően Krakkó történelmi főterének környékén járókelőkre kezdett lövöldözni.
A korábban közzétett beszámoló szerint a férfi november 7-én, kevéssel 15 óra után hajtott a városközpontba, a Sławkowska utca irányából. A lövések hallatán az emberek menekülni kezdtek, sokan a környező üzletekben és vendéglátóhelyeken kerestek menedéket.

Nem volt nála igazolvány, de a rendőrök azonosították
A lengyel rendőrség újabb részleteket közölt az elkövetőről is. A férfi lengyel állampolgár, aki a jelenlegi információk alapján egyedül hajtotta végre a támadást.
A nyomozók dolgát megnehezítette, hogy elfogásakor nem találtak nála személyazonosító okmányokat.
A lengyel Onet hírportál rendőrségi forrásokra hivatkozva közölte, hogy a hatóságok operatív nyomozati munkával állapították meg a személyazonosságát. Az Associated Press értesülései alapján a gyanúsított egy 24 éves lengyel férfi. A hatóságok egyelőre nem hozták nyilvánosságra a nevét.
A támadó katonai jellegű ruházatot és golyóálló mellényt viselt, és katonai típusú hosszú lőfegyvert használt. A rendőrök az autójában további fegyvereket és lőszereket találtak.
A nyomozás során azt is vizsgálják, hogyan jutott hozzá a fegyverekhez, és rendelkezett-e a szükséges engedélyekkel.
#Kraków Kolejne ujęcie https://t.co/I1Fb6LMZOB
— FinnishAwkward (@FinnishAwkward) November 7, 2026
Két rendőr is megsérült, amikor megpróbálták elfogni
A fegyveres a járókelők megtámadása után a kiérkező rendőrökre is rálőtt. A rendőrök viszonozták a tüzet, és végül a Dietla és a Stradomska utca kereszteződésének közelében sikerült elfogniuk.
A tűzharcban két egyenruhás megsérült. Az egyik rendőrt három lövés érte, állapotát súlyosnak írták le. A sérülteket krakkói kórházakban ápolják.
A rendőrök által meglőtt támadót szintén kórházba vitték, ahol műtéti ellátásra szorult.
Donald Tusk lengyel miniszterelnök közölte, hogy a belügyminiszter folyamatosan tájékoztatja a történtekről, és a rendőrség minden körülményt vizsgál. Karol Nawrocki államfő részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. A tragédia után megszólalt Magyar Péter is.
A támadás indítékáról továbbra sincs hivatalos tájékoztatás. A lengyel hatóságok nem erősítették meg, hogy terrorcselekmény történt volna.
A krakkói városházán válságstábot állítottak fel, a rendőrség pedig arra kérte a lakosságot, hogy tartsa távol magát a mentés és a helyszínelés területétől.
