Anzhelika Protodyakonova volt a “tulajdonosa” a világ legvastagabb szemöldökének, ám az Instagram-sztárra manapság, mióta megvált díszétől rá sem lehet ismerni, és úgy tűnik, hogy már nem is annyira érdekes hétköznapi arcával.
Az influenszer azáltal vált híressé, hogy neki volt a világon a legvastagabb szemöldöke, de egy ideje már annyira másképp néz ki, hogy rá sem lehet ismerni a régi mivoltára.
Az oroszországi Anzhelika Protodyakonova még 2018-ban vált híressé. Merész szemöldöke akkoriban nagyon megosztotta a véleményeket, és néhányan egy “Angry Birdhez” hasonlították.
Akkoriban nagyon élvezte a figyelmet. “Anzhelika vagyok. Igazi sztár lettem a szemöldökömnek köszönhetően” – írta Instagramon.
Annak ellenére, hogy akkoriban a jellegzetesen vastag szemöldöke miatt került a figyelem középpontjába, Anzhelika azóta lemondott erről a “díszről”, és új szenvedélyre talált.
A természetesebb smink mellett döntött, és a 27 éves lány azóta már nem is posztol a divatblogján, inkább az életmódjára összpontosít.
Amióta éttermekből, gyógyfürdőkből és körömszalonokból tudósít, 101 000 Instagram-követője van. Úgy tűnik, a rajongói imádják az új külsejét.
Az egyik azt mondta: “Milyen menő”. Egy másik megjegyezte: “Csinos lány”. Eközben mások “gyönyörűnek”, “pompásnak” és kifejezetten tüzesnek titulálták.
Annak ellenére, hogy sokan nem tudnak betelni Anzhelika átalakulásával, vannak, akiknek hiányzik az egyedi szemöldöke, és azt kérik, hogy csináltassa vissza.
“Gyerünk, tedd vissza a helyére a fura szemöldököd!” – írta az év elején az egyik rajongó. Egy másik pedig hozzátette: “Hol vagy Angie? Elvesztettük a sztárunkat”.
