KezdőlapBulvárAl Pacino elárulta, hogy majdnem belehalt a COVID-ba: „Az orvosok azt mondták,...

Al Pacino elárulta, hogy majdnem belehalt a COVID-ba: „Az orvosok azt mondták, nem volt pulzusom”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A 84 éves Al Pacino egy interjúban nemrég beszámolt arról, hogy még 2020-ban majdnem belehalt a COVID-ba. A színész nyíltan beszélt akkori megrázó tapasztalatairól, és azt is elmondta, mit gondol a túlvilágról.

„Azt mondták, hogy nincs pulzusom. Olyan volt, mintha az egyik pillanatban még itt lennél, a másikban pedig már nem. Azt gondoltam: Hű, még az emlékeidet sem őrizheted meg. Nincs semmid” – mondta Pacino a New York Timesnak és a People magazinnak adott interjúban.

A színész még a járvány első szakaszában kapta el a vírust, amikor még nem voltak elérhetőek az oltások. Felidézte, hogy nem érezte jól magát, láza volt, és kiszáradt, majd elvesztette az eszméletét.

„Otthon voltam a lakásomban, aztán egyszer csak már nem voltam. Nem volt pulzusom” – idézte fel a sztár.

Ezután mentőt hívtak hozzá, és amikor magához tért, azt látta, hogy hat mentős és két orvos veszi körül.

„Olyan ruha voltak rajtuk, mintha egy másik bolygóról jöttek volna” – mondta a színész a koronavírus járvány idején viselt orvosi védőruhára célozva. „Elég sokkoló volt kinyitni a szememet, és ezt látni. Mindenki körülöttem nyüzsgött, és hallottam, ahogy azt mondják: ‘Visszatért. Itt van velünk.”



Al Pacino elgondolkodott azon, hogy vajon tényleg meghalt-e, hiszen egy ápoló megerősítette, hogy egy ponton nem volt pulzusa. „Azt hiszem, halálközeli élményem volt, nem hiszem, hogy tényleg meghaltam” – mondta.

A színész azt is elmondta, hogy „nem látott fehér fényt vagy bármi ilyesmit”, és hogy „nincs semmi” a halál után.

„Ahogy Hamlet mondja: Lenni vagy nem lenni. […] A nem ismert tartomány, Melyből nem tér meg utazó” – mondta a színész, hozzátéve, hogy korábban soha nem gondolkodott el különösebben a halálon. Arra a kérdésre, hogy ez a tapasztalat megváltoztatta-e valamilyen módon az életvitelét, azt felelte, hogy egyáltalán nem.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet